140 éve alakult
Február 15-én délután 4 órakor városvezetők, Sopron múltját kutató szakemberek és a kultúra iránt érdeklődő közönség gyűlt össze a Fórum Múzeum kiállításán, hogy együtt ünnepeljék a 140 éve megalakult Soproni Történészeti és Művészeti Egylet alapítását. Az esemény alkalmat adott arra, hogy Dr. Nováki Gyula régész a Scarbantia Emlékérmet ill. Sopron város elismerő oklevelét átvehesse. Az ünnepség keretében köszöntőt mondott Dr. Fodor Tamás polgármester és Dr. Tóth Imre PhD. múzeum igazgató. Az ünnepséget követően az Egylet emléktábláját koszorúzták meg a Templom utcában.
Az egylet 1867. február 15-én alakult meg, amely később alapjául szolgált a városi múzeum létrehozásához. 1881. május elején anyagi problémák miatt mondta ki feloszlását, az összegyűjtött tárgyakat pedig átadták a városnak egy később létesítendő városi múzeum reményében. A városvezetés a városi levéltárat és a múzeumot egy vezetés alá helyezte és költségvetést is biztosított a működéséhez.

A Soproni Múzeum életét számos örömteli esemény színesíti az 1900-as években. Kiemelhetjük, hogy 1913. október 5-én nyitották meg az első önálló múzeumépületet, amely Lenk-villa néven ismert a nagyközönség előtt. Országos jelentőségű történés volt. Jelezte ezt az is, hogy az ország minden részéből érkeztek vendégek. Képviseltette magát a Nemzeti Múzeum mellett a városi és a megyei vezetés, de egyházi és városi múzeumi vezetők is ellátogattak a megnyitóra.
A 100 éves évforduló (1867) megünneplése óta rendkívüli módon gyarapodtak a gyűjtemények és nyíltak újabb és újabb kiállítások. A Patika Múzeum, a Bányászati Emlékmúzeum (Brennbergbánya), a Régészeti kiállítás, az Újkori Kőtár, a fertőszéplaki Falumúzeum, a Storno gyűjtemény, a Néprajzi Kiállítás és sorolhatnánk tovább. A Néprajzi Kiállítás az épület felújítása miatt szünetel, és az Újkori Kőtár is bezárt, de remélhetőleg néhány év után ismét láthatóvá válnak a nagyközönség előtt.