A soproni városfalakról Európa Kulturális Fővárosában
NAGYSZEBENBEN, (2007. áprilisában)
A nemzetközi „Castrum Bene” konferenciát 2007-ben „Európa Kulturális Fővárosában”, az erdélyi Nagyszebenben (Hermannstadt, Sibiu) rendezték meg, a Román Kulturális Minisztérium támogatásával, dr. Adrian Rusu kolozsvári régész szervezésében. A romániaiak mellett szlovén, horvát, osztrák, magyar, cseh, szlovák, német, lengyel, litván és észt műemlékvédelmi szakemberek és régészek (angol-, vagy német nyelven) tartottak előadást a középkori városfalakról.
A szervezők Scarbantia/Sopron városfalainak bemutatását is kérték. Erről a 20 perces előadást e sorok írója – érdeklődő közönség előtt – tartotta meg. Magyarországról Pest/Buda és Kőszeg városfalait mutatták még be. Igen tanulságosak voltak többek között a kassai, ljubljánai, besztercei (Bistrita), szászsebesi (Sebes, Mühlbach), kolozsvári és a nagyszebeni városfalak kutatásáról és bemutatásáról elhangzottak. Nemcsak tudományos szempontból voltak ezek érdekesek, de a helyreállított erődítményrészek folyamatos karbantartása is például szolgálhat a – most jobbára elhanyagolt állapotban látható – soproni városfalak gondozására. A szakmai kiránduláson a szász erődtemplomokat, valamint Meggyes (Medias) és Segesvár (Sighisoara) városi erődítményeit és gótikus templomait tanulmányozhatták a résztvevők.
![]() Várfal részlet
|
![]() Bástya
|
![]() Várfal részlet
|