Mithras Fesztivál évfordulóval

„Storno védőboltozat” Fotó: Diebold, 1934

Kellemes időtöltésre és szórakozásra ad lehetőséget hétvégén a Mithras Fesztivál. A Mithras Szentély 15 évvel ezelőtt nyílt meg a látogatók számára. 1866-ban bukkant rá ifj. Storno Ferenc, majd id. Storno Ferenc sziklatömbökből épített boltozattal próbálta védeni az utókor számára. Ez az elsők között említendő hazánkban, mint műemléki védőépület. A hiteles rekonstrukció okán lebontásra ítéltetett, de fotókon ma is látható. A fesztivál nyitó helyszíne a szentély, ahol emléktábla avatásra és könyvbemutatóra kerül sor, majd látványos eseményeket láthatnak szombaton is a Kőfejtőben.

Pénteken 18 órakor Dr. Tóth István tiszteletére avatnak emléktáblát, majd könyvbemutató következik, ahol Ismertetik Mithras Pannonicus ill., A fertőrákosi Mithraeum című műveit. Bemutatják még: Gabrieli Gabriella: Mithraeum, Fertőrákos, Szerdahelyi Zoltánné és Szerdahelyi Zoltán: Fertőrákos – Képes turistakalauz.
Gabrieli Gabriella a Soproni Múzeum régésze. 1990-91-ben vezette a megnyitást megelőző ásatásokat, a rekonstrukció pedig 1992-ben készült el.
Szombaton 10 órától este 18 óráig tart a fesztivál. A Strokes együttes után a fertőrákosi óvodások, a Fertőrákosi Német Dal- és Kultúregyüttes, a fertőhomoki Kajkavci tamburazenekar és tánckar, a Familia Gladiatoria, a Garabonciás együttes lép fel és bemutatót tart a Savaria legió. A Mithras Szentélyhez 30 percenként indul elektromos kisautó, ezenkívül kézműves foglalkozások szinesítik a felsoroltakat.
19 órától a fesztivál lezárásaként Sebestyén Márta ad koncertet a Fertőrákosi Barlangszínházban. Az érdeklődők a programokról és a belépőjegyekről részletesen tájékozódhatnak a http://www.mithras.hu/ weboldalon.

 Terepszemle a Mithras Szentélynél - 1986    A Mithras Szentély rekonstrukciója készül 1992 tavaszán

 Terepszemle – 1986

 

 Készül a rekonstrukció 1992 tavaszán