Megnyílik a múzeumkert!

Munkálatok közben

Hosszú és fáradságos munka zárult az elmúlt hetekben a Soproni Múzeumban, melynek ünnepi pillanata lesz a 15-én (szombat) 11 órakor sorra kerülő kiállítás megnyitó. A kiemelkedő jelentőségű 17-18. századi síremlékek a Szt. Mihály temetőből és a régi evangélikus temetőből maradtak az utókorra. Fontosságát jelzi, hogy számos elismert kutató foglalkozott a témával vagy hívta fel rá a figyelmet. Pusztai László kutató kiemelte, hogy a későreneszánsz, korabarokk, érett barokk, és rokokó stílusú soproni síremlékek kifejezetten helyi jegyeket mutatnak. Megfogalmazása szerint elszigetelt jegyekkel, soproni kőfaragók által létrehozott emlékanyaggal állunk szemben, mely egyedi fejlődési vonalat képvisel. Gondolatai segítenek megerősíteni felelősségérzetünket abban, hogy megőrízzük szűkebb hazánkra, Sopronra és környékére jellemző kulturális örökségeinket. Ennek egy fontos állomása lesz a szombati ünnepség.

A 19. század vége óta foglalkoztak a sírkövek megmentésével és a fennmaradásáért folytatott munka nem egyszer keserves küzdelmet is jelentett. Az evangélikus temetőt 1884-ben zárták be és 30 év türelmi időt hagytak, mivel utána lakóterületet akartak a helyén kialakítani. A műemlékek megmentéséért Bünker János Rajnárd tette a legtöbbet. A legszebb darabokat az 1913. október 5-én megnyílt Deák téri múzeumépület kertjébe mentették át, ahol felállították a gazdag gyűjteményt. Az azóta eltelt idő tette szükségszerűvé a most lezárult felújítást.

A szombati eseményen már kezükbe vehetik a jelenlévők a kiállításhoz készült kiadványokat. Külön érdekesség, hogy a felnőttvezető mellett a gyermekek számára "Messziről jött Jakab avagy egy kőfaragó legény tanulóévei Sopronban" címmel foglalkoztatófüzet is készült. A foglalkoztató mesetörténetek segítségével próbálja megismertetni a barokk Sopront. Tartalmaz játékos feladatokat, valamint öltöztethető papírfigurákat.
A Soproni Múzeum munkatársai remélik, hogy munkájuk eredményét örömmel veszik kezükbe a látogatók, és szeretettel meghívnak mindenkit a 15-én szombaton 11 órakor sorra kerülő átadásra.

Kattintson a képekre!

 Image

 Image  Image

 Image

 Image   Image
 Image    Image