Zárul a Storno évforduló
A Soproni Múzeum ebben az évben különböző programokkal emlékezett meg Id. Storno Ferenc halálának 100. évfordulójáról. Előtérbe helyeztük a Storno család életművének, hagyatékának további feldolgozását. A látogatók számára a gyűjteményhez új vezetőszöveg, gyerekvezető, audio guide (hangosvezető) készült. Ez utóbbin Szilágyi Tibor hangján szólal meg Storno Ferenc 1868-ban írt önéletrajza.
Szakmai szempontból a legfontosabb esemény a soproni Lábasházban rendezett emlékkiállítás volt „Storno fecit” címmel, mely a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával valósulhatott meg. De különböző előadások is elhangzottak Storno életművéhez kapcsolódóan, ELTE Művészettörténeti Intézetében és a Soproni TIT-ben.
Múzeumpedagógiai szempontból kiemelkedő esemény volt, az az emléktúra, melyet berzsenyi D. ev. Líceummal közösen szerveztünk diákok számára. Az iskola és a múzeum pályázatot hírdetett „Sopron a historizmus korában” címmel. A sikeres pályamunkákat beadó diákok végül részt vehettek egy 8-napos erdélyi tanulmányi kiránduláson, ahol felelevenítettük id. Storno Ferenc 1869-es műemlékfelmérő utazását. Végigkövettük azt az útvonalat, melyet annak idején a Magyar Tudományos Akadémia Archeológiai Bizottsága meghatározott a művész számára.
Az utazás során szerzett tapaszatlatokról, rajzokkal és fotókkal illusztrált kiállítás nyílik november 18-án a soproni Lábasházban.
2006-ban Storno Ferenc életműve egy fontos felfedezéssel egészülhetett ki: a horvátországi Nasice városában található Pejacsevich-palota átépítőjére fény derült a művész személyében. A tavalyi nasicei látogatásunk segítségével a Storno hagyatékban őrzött eddig ismeretlenként jelölt rajzokat, terveket sikerült beazonosítani és összerakni az építéstörténetet. A kutatások eredményeit egy poszterkiállítás keretén belül mutatjuk be a kastélyban, mely jelenleg a „Nasice városi Múzeumnak” (Zavičajni muzej Našice) ad otthont.
A nasicei kiállítást november 11-én nyílt meg. Ezúton köszönjük meg a Soproni Horvát Kisebbségi Önkormányzatnak, hogy a tárlathoz megvalósulását támogatták.