2010. március 3.

Nem akarok lehangoló lenni, de továbbra is „csak” falak kerülnek elő, de azok mindenütt!

Az érdeklődők számára szeretném egyértelművé tenni, hogy jelenlegi eredményeinket még összesítenünk kell, valamint összevetnünk a korábbi kutatási adatokkal, a római kori Forum nyugati szomszédságának beépültségére vonatkozóan csak így tudunk majd biztos információkkal szolgálni. Az mindenesetre már most látható, hogy számos ponton lesz lehetőségünk eddigi ismereteink kiegészítésére.

Néha a régészet is száraz tudomány…

Ami esetleg érdekességszámba mehet, az egy melléklet nélküli csontvázas temetkezés a tér északi felében, mely közvetlenül a római kori falak feletti feltöltésben jelentkezett. Sajnos bizonytalan helyzete miatt kora egyértelműen nem állapítható meg.

Ugyanakkor hétfőn megkezdődött maga a feltárás, ez látható a Tűztorony előtti „manézsban”. A kutatás itt még viszonylag „magasan” jár, kérjük, adjanak időt a múltnak!