
Gróf Széchenyi István halálakor viselt ruhái
A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban időszaki kiállításon láthatják az érdeklődők gróf Széchenyi István halálakor viselt ruháit. A grófról a halála után levették a ruháit (csizmáját úgy vágták le róla), melyeket a családi kriptában helyeztek el egy vasládában. A ruhák átszállításának pontos ideje nem ismert, de feltételezhető, hogy arra nem sokkal a gróf halála után került sor. A család a Döblingben leltárba vett és a rendőrség által lefoglalt tárgyakkal együtt kaphatta meg ezeket is. A ruházat darabjai: sárga zakó és barna mellény, pepita hosszúnadrág (pantalló, olyan, mint amilyen Sterio Károly színezett kőrajzán látható), nagykockás, színes pamuting, színes zsebkendő, négyszögű selyem nyakkendő, vászon alsónadrág, egy pár zokni, nyers-fehér hosszú kötött házikabát, hálósapka, bőr sérvkötő, egy pár csizma.
A textíliák egyes rétegei közé gondos kezek vágott dohányt szórtak abban a reményben, hogy az majd távol tartja a molyokat. A vasládában a gyapjúruhák nagyrésze ennek ellenére a penészesedés és egyéb károsodások miatt tönkrement. Az idők folyamán többször javították, restaurálták őket, sajnos szakszerűtlenül. A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum állandó kiállításának megnyitására a ruhák a mauzóleumból a múzeumba kerültek át. Az addigi őrzési hely dohos, nyirkos levegője és a vasláda után tehát a múzeum száraz, megvilágított tárlójába kerültek. Ismételt romlásuk után újabb restaurálás következett, mely 5 évig tartott 1998 és 2003 között. A restaurátor Szalay Zoltán egyetemi docens volt. Az öltözéket gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulóján, a Legnagyobb Magyar emléke előtt tisztelegve állítottuk ki időszakosan. A méltó installáció elkészítésében a Nagycénkért Alapítvány volt a múzeum segítségére.