
A Soproni Múzeum, mint tudományos kutatóműhely
Az MTA VEAB Soproni Tudós Társaságának Régészeti és Műemléki Szakbizottságának és a Scarbantia Társaságnak közös szervezésében tartott előadást Dr. habil Tóth Imre PhD múzeumigazgató a Sorponi Múzeumban folyó tudományos munkáról. A Pedagógusok Művelődési házában 2012. november 12-én elsőként Dr. Závoti József egyetemi tanár, az STT ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd rövid összefoglalót mondott a Soproni Tudós Társaság munkájáról. Mondandója befejezése után felkérte Dr. Tóth Imrét előadásának megtartására. A közönség megismerhette, hogy melyek a múzeumi munka alapvető feladatai (gyűjtés, megőrzés, restaurálás, tudományos feldolgozás… stb.). Ezután megtekinthették azokat a kiadványokat, amelyeket az elmúlt években írtak és készítettek a múzeum dolgozói. A jelenlévők hallhatták, hogy a múzeumban folyó szerteágazó kutatások rendkívül sokrétűek és magas színvonalúak. Az előadást követően a vendégek feltehették kérdéseiket az előadónak. Az érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az előadást követően többen is csoportokat alakítva vitatták meg az elhangzottakat és mondták el véleményüket.