
Rejtőzködő Sopron: az antik város, Scarbantia
Látogatást teszünk Sopron földalatti kiállítóhelyein, ahol a Krisztus utáni I. évszázadban alapított város tárul elénk. Sétánk a Fórum múzeumban kezdődik, mely a római kori város főtere volt, majd a Kolostor utcában, az Iseumban folytatódik. Isis egyiptomi anyaistennő, a nőiesség és a hűség szimbóluma a hódításokkal érkezett Sopronba. A séta ezután a Tűztoronyhoz vezet, ahol megtekintjük a római városfalakat, majd a Fabricius ház kőtárában bepillantunk a rómaiak hitvilágába, találkozhatunk a főistenekkel: Jupiterrel, Júnóval és Minervával valamint megismerhetjük Mithras napisten történetét is.
Időtartam: 1,5 óra
Öltözet: utcai
Ez az élménytúra teljes egészében nem elérhető, mivel a Múzeumnegyed munkálatai miatt a Fabricius-ház kiállításai nem látogathatók.
Megértésüket köszönjük!
Bejelentkezés és időpont egyeztetés:
E-mail: taschner@sopron.hu
Tel.: 06 30 9291204 / Taschner Tamás
Kérjük vendégeinket, hogy lehetőség szerint e-mail-ben érdeklődjenek, mert partner idegenvezetőnk a szezonban idegenvezetés közben nem mindig tudja fogadni a hívásokat. A csoportok összeszervezését nem tudjuk vállalni.