Szülinapi kalandtúrák a múzeumban

Szülinapi kalandtúrák a múzeumban

Népszerűek a múzeum kincskereső kalandtúrái, melyek hasznos szórakozást, vidám perceket tartogatnak az ünnepeltnek és meghívottainak. A múzeum célja, hogy kiállítótereiben játsszanak és alkossanak a fiatalok és eközben megismerkedjenek a történelemmel, művészettel, valamint az alkotás örömével is. A buliból természetesen nem marad ki az ünnepelt felköszöntése sem.

Első körben a római korra dolgozta ki a múzeum a különleges múzeumpedagógiai programját, mivel leginkább az alsós, vagy éppen a felsőbe lépő korosztály érdeklődik a múzeumi kalandtúrák iránt. A szó hagyományos értelmében nem tanítjuk őket a múzeumban, hanem a gyerekek érdeklődését akarjuk felkelteni. Nyitottá tenni őket a közös felfedező játékon keresztül, hogy aztán később maguk is lelkes múzeumlátogatókká váljanak. A múzeum egyik helyiségében alakítottuk ki a játszóházat, ahol egy időben tíz-tizenöt gyereket tudunk fogadni. A 2-3 órás foglalkozás végén az ünnepelt megvendégelheti a társait, felvágják a szülinapi tortát, üdítőt, süteményt, rágcsálni valót kínálnak.
A kincskereséshez nem csak a római kort szolgálhat háttérként, hanem Sopron aranykorát, vagy más tematikát is választhatnak a vendégek. Mivel a foglalkozások előkészületeket igényelnek, kérjük, hogy a tervezett nap előtt egy-két héttel egyeztessen kollégáinkkal a múzeumban.

A kalandtúrák lebonyolítására hétköznap délutánonként és hétvégenként (10-től 18 óráig) van lehetőség. A foglalkozásokat a múzeum munkatársai tartják és lehetőség szerint egy szülő kíséri, aki segít a csoport körüli teendőkben. A foglalkozás időtartama, az ajándékozást és köszöntést is beleértve, maximum 3 óra.

Juju névnapi bulijának képeit Fajkuszné Bertha Zsófiának köszönhetjük.

További részletek:
SZÜLINAPI AJÁNLÓ
Zambó Júlia: zambo.julia@muzeum.sopron.hu
Szabadhegyi Zita: szabadhegyi.zita@gmail.com

SOPRONI MÚZEUM
9400 Sopron, Fő tér 8.
Telefon:(+36) 99 311-327

Soproni Múzeum   Soproni Múzeum   Soproni Múzeum