Közgyűjtemény nap az I. világháborús Sopron jegyében

Közgyűjtemény nap az I. világháborús Sopron jegyében

A Tudomány Napja alkalmából 2014. november 4-én, kedden „Hadszíntér és hátország. A frontok és a háborús hétköznapok hősei – mozaikok az I. világháborús Sopron történetéből” címmel kerül megrendezésre a 9. Közgyűjteményi Nap az Erdészeti Múzeumban. Hegedűs Elemér, nyá. alezredes és hadikutató hiánypótló, a soproni katonai múlttal foglalkozó előadásával indul a tudományos fórum.

A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Erdészeti Múzeuma, a Soproni Múzeum, a Soproni Tudós Társaság Történettudományi Szakbizottsága, és a Sopron városban működő közgyűjtemények tisztelettel várják az érdeklődőket az Erdészeti Múzeumban (Sopron, Templom u. 4.) 2014. november 4-én, kedden délelőtt 9 órától a 9. Közgyűjteményi Napon. A köszöntőket követően a következő előadások hangzanak el:

9.20-9.40: Hegedűs Elemér, nyá. alezredes, hadikutató
Sopron hősi halott tisztjei Galíciában

10.10-10.30 Ifj. Sarkady Sándor, főigazgató, (NyME Központi Könyvtára)
A selmecbányai főiskola hősi halott hallgatói (1914–1921)

10.30-10.35 Szemerey Tamásné, levéltárvezető, (NyME Levéltára)
A selmecbányai főiskola az I. világháború idején – kutatási lehetőségek az egyetemi levéltárban

10.35-10.55 Dr. Németh Ildikó, főlevéltáros (MNL GyMSM SL)
Dr. Csatkai Ignác és a százéves védőnői szolgálat kezdetei Sopronban 1915–1917

Szünet

11.10-11.30 Kulbert Zsófia, muzeológus (Erdészeti Múzeum)
A párizsi világkiállítástól a világháborúkon keresztül napjainkig – A Bedő-féle dombortérkép története

11.30-11.50 Osváth Ádám, történész (Soproni Múzeum)
Hajas Antalné I. világháborús hagyatéka

11.50-12.10 Dr. Szemán Attila, történész (Központi Bányászati Múzeum)
A rudabányai bányapénzek az I. világháború előtt és után

12.10-12.30 Dr. Turbuly Éva, történész
„Valami felfoghatatlan történt velem” Frontszolgálat és hadifogság Becht Rezső visszaemlékezéseiben

12.30-12.50 Dr. Krisch András, főlevéltáros (Soproni Evangélikus Levéltár)
A Nagy Háború hatása a soproni evangélikus gyülekezet életére

Meghívó: LETÖLTÉS.