Novemberben Gömöri János ad elő a Régészeti Szabadegyetemen

Novemberben Gömöri János ad elő a Régészeti Szabadegyetemen

November 22-én, szombaton 16 órától Gömöri János előadásával folytatódik a Régészeti Szabadegyetem a Fabricius-házban (Sopron, Fő tér 6.). A Soproni Múzeum és a Soproni TIT közös szervezésében megvalósuló előadássorozat hétvégi rendezvényén „Egy scarbantiai ókeresztény téglakarcolatról” hallhatnak első kézből a látogatók. A gyerekeket az előadás ideje alatt Egresits Anita régészeti játszóháza várja! A belépés ingyenes.

Scarbantia fóruma mellett egy kis épület maradványai kerültek elő a római város legkésőbbi lakott periódusából. Ennek az épületnek a padlóburkolatába olyan téglát is beépítettek, amelyen egy karjait áldásra emelő személyt ábrázoltak.
A téglakarcolat értelmezéséhez számos fogas kérdést kell megválaszolni a régészeknek. Vitatott, hogy valóban ókeresztény ábrázolást találtunk-e? Keltezhetjük-e az ábrázolást a VI. században említett Vigilius scarbantiai püspök itteni tevékenységének időszakára? Vagy esetleg a romos házban, a téglakarcolat közelében talált ruhadísz – az aranyozott S-fibula – inkább egy bűntény áldozatául esett nő ruhájáról tépődhetett le? A régészeti nyomozás főleg arra a fontos kérdésre keresi a választ, hogy lakhattak-e még emberek a romos erődváros (egy részén) a langobardok idején is? Az előadás sorra veszi a legfontosabb scarbantiai keresztény emlékeket és igyekszik azokat értelmezni a pannóniai és noricumi hasonló késő római és népvándorlás kori leletek segítségével.

A Régészeti Szabadegyetem következő előadása:
Mráv Zsolt régész (Magyar Nemzeti Múzeum): „A Seuso – kincsről”
2014. december 13., szombat 16 óra
Belépőjegy: 500,- Ft/felnőtt

A szabadegyetem programja: LETÖLTÉS