
Adventi ajándékkal készül a vasárnapi előadásra a Szövöde
Tavasz óta működik a Soproni Múzeumban egy lelkes női kör, ahol régi elfeledett kézműves technikákat tanulhatnak a résztvevők. Bemutatkozásuk a Múzeumok Éjszakáján volt, a napokban pedig egy modern technikával, a transzferálással ismerkedtek, hogy a Storno-ház adventi programjára kis ajándékokat készíthessen a vendégeknek a csapat.
A Szövöde tagjai havonta jönnek össze, mindig különböző, hagyományos, vagy épp újszerű női mesterséget sajátítanak el. Az utolsó alkalmakkor a transzferálás technikája volt terítéken, de korábban horgoltak és papírmerítéssel is próbálkoztak. Van köztük, aki a fonáshoz, más a nemezeléshez, vagy bőrözéshez ért. Szeretnének minél több régi elfeledett kézműves technikát közösen kipróbálni, használati és dísztárgyakat, vagy akár ékszert készíteni. Hisznek benne, hogy a saját kézzel készített tárgyakat jobban lehet szeretni, mint bármi mást.
A csoport egy nyitott női közösség, tagjai között akad pedagógus, jogász, szociális szférában dolgozó, vagy kommunikációs szakember. Céljuk viszont ugyanaz: az együtt tanulás, gyakorlás mellett olyan közösséget szeretnének létrehozni, ahol jól érzik magukat, ahová tartozhatnak mindenféle érdek, kötelezettség, vagy kényszer nélkül.
A Szövöde jövő évi tervében szerepel a megszokott szövés-fonás-kötés-horgolás mellett újrahasznosított anyagokból öltözék kiegészítők készítése, viaszbatikolás, sőt rétes nyújtás, szörpkészítés és lekvárbefőzés is! Reményeik szerint a Soproni Múzeum új épületében a Szent-György utcai Eggenberg-házban igazi otthonra lelnek majd.
Mi is az a Transzferálás?
Kell hozzá narancs,- vagy levendulaolaj, vasaló, zsírpapír, fültisztító pálcika, kiskanál, lézernyomtatóval nyomtatott tükrözött minta, és ahogy azt Réka ígérte a türelem csodát terem. A transzfer technika egyszerű titka abban a varázslatban rejlik, ahogy a felirat az anyagra kerül a fentiek segítségével. Kíváncsivá tettünk?