
“Handleres” művésztanárok a Fabricius-ház új galériájában
Szántó István kiállításával indul a a soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában tanító művészek kamarakiállítás-sorozata a Fabricius-ház galériájában július 30-án, csütörtökön. Veress Ferenc, a Soproni Múzeum művészettörténésze a kiállítások tematikáját, összefüggésüket a két grafikus, három festő és három szobrász által reprezentált művészeti ágak párbeszédére építi.
A nyolc, egyéni kamarakiállítás ötletét egy 2014-ben rendezett csoportos tárlat adta. Veress Ferenc kurátor ekkor ismerkedett meg a soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában tanító művészekkel, akik közül néhányan az Alkalmazott Művészetek Intézetének is oktatói. Kiállításuknak akkor a Szőcs Géza grafikusművész által szervezett Torony Galéria adott otthont. – A fiatal művészek tanárként és alkotóként a városnak egy sajátos, összetartó csoportosulását jelentik. A munka során meggyőződésemmé vált, hogy mindannyian erős egyéni teljesítményt mutathatnak fel, érdemes velük mind önállóan, mind csoportosan foglalkozni – fogalmaz a művészettörténész.
A Soproni Múzeum feladata a kortárs képzőművészeti élet támogatása is. A “handleres” művésztanárok, bár közülük nem mindenki helyi illetőségű, mégis egzisztenciálisan és szellemi értelemben egyaránt kötődnek a városhoz. A kétévente megrendezett Érembiennálé mellett a kamarakiállítás-sorozat a tudatos építkezésen alapuló, rendszeres kiállítások gyakorlatát indítja el a múzeumban.
A kurátor a kiállítások tematikáját, összefüggésüket a két grafikus, három festő és három szobrász által reprezentált művészeti ágak párbeszédére építi, de az egyes kiállítások tematikáját, hívószavát maguk a művészek határozzák meg. Bár alkotói törekvéseikben természetesen különböző egyéniségekről van szó, mégis a korosztálybeli közelség hozzájárul alkotásaik egységes értékeléséhez. Senki sem “lóg ki” tehát a csoportból annak ellenére, hogy a legkülönfélébb technikákat és vizuális filozófiát képviselik. Mindannyiuk számára fontos az anyagszerűség, a hagyományos technikák (fa-, linó-, és rézmetszet, olaj és akvarell, valamint fa-, fém- és üvegplasztika) életben tartása, a beépített, másodlagosan felhasznált elemekkel (assemblage) együtt. Műveiken az organikus és a konstruktivista szemlélet egyaránt felfedezhető, éppúgy mint a látványszerűség és az azon átlépni kívánó, bizonyos ősi, rituális tapasztalatokat és anyagokat felelevenítő felfogással (enkausztika). Találunk példákat ezenkívül a land-artra és a konceptuális megközelítésre is.
A kamarakiállítások helyszíne a Fabricius ház földszintjén lévő a Múzeumok Éjszakáján kiállítótérként debütált kicsi boltozott kiállítótér. Veress Ferenc bízik abban, hogy ez a kezdeményezés, más, hasonló törekvésekkel együtt, kiindulópontja lehet a város kortárs képzőművészeti életében szükséges megújulásnak, szemléletváltásnak.
“Formába kerekedett világ”
Szántó István képzőművész időszaki kiállításának megnyitója
A kiállítást Hegyi Csaba festőművész, szabad művészetek doktora nyitja meg.
Időpont: 2015. július 30., csütörtök 17 óra
Helyszín: Fabricius-ház (Sopron, Fő tér 6.)
A kiállítás megtekinthető augusztus 30-ig, hétfő kivételével kedd-vasárnap 10-18 óráig.
A sorozat kiállító művészei:
Dárdai Barnabás, Lendvai Péter Gergely, Lieb Roland Ferenc, Magyar Mónika, Mészáros Szabolcs, Szántó István, Szőcs Géza, Szücsy Róbert.
Meghívó: LETÖLTÉS