Bartolomeo Altomonte és a Szent Mihály templom főoltára
Van egy soproni műemlék, melynek témája különösen kapcsolódik a közelgő nemzeti ünnepünkhöz. A Szent Mihály templom egykori főoltárképéről van szó (ma letétben a Magyar Nemzeti Galériában), amelynek története elkészülése után igen mozgalmas volt. A képen Szűz Mária küldi harcba Szent Mihály arkangyalt a törökök ellen. A kép egy itáliai művész értelmezésében eleveníti fel a „Mária mint Magyarország védasszonya” gondolatot. Veress Ferenc művészettörténész írását ajánljuk augusztus 20. közeledtével.
Idősebb Storno Ferencnek első jelentős megbízása volt a soproni Szent Mihály templom „stílszerű” restaurálása (1862–1866). Ez a kor felfogásának megfelelően nem csupán helyreállítást jelentett, hanem a középkori épület „eredeti” jellegének lehető legteljesebb rekonstruálását. A barokk berendezésnek tehát távoznia kellett, hogy helyet adjon a Stornók tervezte új, neogótikus bútoroknak. Ez ráadásul nem az első „bútorcsere” volt a templom történetében. A gótikus oltárokat Bocskai István hajdúi égették el 1605. nyarán a templomudvaron, bosszúból azért, hogy a város nem volt hajlandó megnyitni előttük a kapuit. A város lakói fájó szívvel nézték végig templomuk pusztulását, mert bár a lutheranizmus nem pártolta a templomi ábrázolásokat, azokat Sopronban meghagyták eredeti helyükön. A katolikusok 1674-ben kapták vissza a Szent Mihály templomot, amelyet 1740-ben új főoltárral ékesítettek.
Storno Miksa: A soproni Szent Mihály templom látképe (rézkarc)
Ez volt az az oltár, amelyet kicseréltek a Storno-féle felújítás során. A restaurálást pontos felmérések és dokumentálás előzte meg, ennek anyaga jelenleg a Soproni Múzeum Storno Gyűjteményében található. A régi dokumentumok között fennmaradt többek között Storno Ferencnek a barokk főoltárról 1865-ben készült színezett rajza, továbbá az ezzel egykorú fotó is. A szakirodalomban előforduló tévedés, amely szerint a főoltár építménye elégett, ma már egyszerű internetes keresés segítségével cáfolható. Az oltár a szobrokkal együtt a nyulasi (Jois am See, Ausztria) plébániatemplomban van, ahogyan azt egyébként a Stornók feljegyzései is elárulják. Monumentális építménye leginkább a soproni domonkos templom főoltárával rokon, amellyel egy évtizedben készült. Vajon a domonkos templom berendezését faragó Domonkos fráternek volt-e szerepe a Szent Mihály templom főoltárának elkészítésében? Ezt a kérdést a további kutatásnak kell eldöntenie. Nyulason az oltár oromzatában sárkányölő Szent Györgyöt Szent Mihály arkangyal helyettesíti, az oltárkép Köpenyes Madonna ábrázolása pedig idősebb Storno Ferenc műve.
A Szent Mihály templom főoltárának egykori és mai elhelyezése (Jois/Nyulas)
Az eredeti oltárkép még több viszontagságon ment keresztül. A hatalmas vásznat (435 x 226 cm) először a katolikus konvent ifj. Storno Ferenc festette dísztermének mennyezetébe illesztették. Ilyen megoldást a barokk korban is alkalmaztak, más kérdés, hogy a képet mestere eredetileg nem alulnézetre tervezte. A kép az 1950-es években visszakerült a Szent Mihály templomba, innét vitték el restaurálni 1976-ban a Magyar Nemzeti Galériába, amelynek az állandó kiállításán azóta is szerepel, a plébánia tartós letétjeként. Reméljük, hamarosan ismét Sopronban lesz megtekinthető, eredeti helyén, a Szent Mihály templomban.
Archív felvétel a katolikus státus épületének díszterméről
Mi az, amit az oltárkép festőjéről és témájáról tudunk? A képen olvasható szignó elárulja a művész nevét és a keletkezés időpontját: „Bartho[lomeo] Altomonte Invenit et Pinxit 1739.” Bartolomeo Altomonte (1693–1779) nápolyi származású, Közép-Európában tevékenykedő festődinasztia tagja volt. Édesapja, Martino Altomonte (1659–1745) a kor vezető római mestereinél, Gaullinál és Marattánál tanult. Martino 1700-tól dolgozott Bécsben, a császár udvar és Savoyai Jenő megrendelésére. Győrben ő készítette a karmelita templom oltárképeit, a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében pedig megtalálható a bécsi Karlskirche oltárának vázlata (Jézus feltámasztja a naimi ifjút). Martinónak két fia is dolgozott Sopronban. Egyikük a szóban forgó Bartolomeo, a másik az 1699-ben született Andrea, aki Bécsben volt udvari mérnök. Innét küldte el Sopronba a Mária-oszlop tervét (1744), amelyet Jakob Christoph Schletterer (1699–1774) bécsi akadémiai szobrász faragott ki. A soproni megrendelők ízlését-kapcsolatrendszerét dicséri, hogy ilyen elsőrangú mesterekkel dolgoztattak.
Bartolomeo Altomonte: Patrona Hungariae (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
A Szent Mihály templom főoltárképe az európai barokk művészet színvonalán adja elő a magyar témát: Mária, Magyarország védasszonya Mihály arkangyalt küldi segítségül a török ellen. 1541 és 1686, vagyis Buda elfoglalása és visszavétele között a magyarországi képzőművészet állandó témája volt a törökellenes küzdelem. Az irodalomban ennek a témának a legmaradandóbb emléke Zrínyi Miklós (1620–1664) Szigeti veszedelem című eposza. A szerző halálának 400. évfordulójáról tavaly emlékeztünk meg. Az eposzban olvasható, hogy az Úr megelégelte a magyarok bűneit, ezért küldte rájuk büntetésképpen a törököt, majd látván a szigetvári Zrínyi Miklós áldozatkészségét, angyali légióit bocsátotta harcba Szülejmán ellen. A Patrona Hungariae (Magyarország védasszonya) gondolatot a barokk időszakában leginkább Pázmány Péter esztergomi érsek és a jezsuiták képviselték. Pázmány Isteni igazságra vezérlő kalauz című munkájának (Pozsony, 1613) és Káldi György jezsuita bibliafordításának (Bécs, 1626) címlapján ott találjuk Mária alakját a magyar szentekkel körülvéve.
Bár a visszahódító háborúk 1739-re már lezárultak, a soproni oltárképnek mégis volt aktualitás üzenete: III. Károly császár ekkor vezetett egy sikertelen balkáni hadjáratot a török ellen. Egy tiroli származású, de itáliai tanultságú művész természetesen nem mutathatta be másképpen a témát, mint ahogyan azt mesterétől, Francisco Solimenától tanulta. A barokk téma, a nápolyi San Domenico Maggiore sekrestyéjének freskója (az angyali légió küzdelme a Sátánnal szemben) a soproni oltárképen annyiban változik meg, hogy a gonoszt itt a törökök jelentik (és nem az eretnekek), Mária pedig karját Magyarország címerén nyugtatja. Így találunk együttes utalást a templom védőszentjére, Mihály arkangyalra, a törökre, a nemrégen befejeződött visszahódító háborúra, és Szűz Máriára mint Magyarország védasszonyára.
Francesco Solimena: A nápolyi San Domenico Maggiore sekrestyéjének freskója
A Dunántúlon Mária tiszteletének kimagasló képviselője volt herceg Esterházy Pál nádor (1635–1713), aki Zrínyi Miklós mellett harcolt az 1663-1664. évi. ún. „téli hadjáratban.” Mint a jezsuita oktatás neveltje, tudott Máriának mint Magyarország védasszonyának szerepéről. „Memento gloriosa Dei Genitrix Magna Hungarorum Domina” című imája magyar fordításban így hangzik: „Emlékezzél meg, Istennek dicsőséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária! Emlékezzél meg örökségedről, melyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, szent István, neked felajánlott és végrendeletében reád hagyott. Tekints kegyes arccal országodra és dicső érdemeidnél fogva légy szószólónk és közbenjárónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden ínségünkből kiszabadultak, mert folyton-folyvást vigyázott éber szemed örökségedre, oh, mindörökké áldott Nagyasszonyunk!”
Írta: Dr. Veress Ferenc
Nyitókép: Szent Mihály templom (Fotó: Diebold Károly)
