A természet élménye Mészáros Szabolcs új tárlatán

A természet élménye Mészáros Szabolcs új tárlatán

Mészáros Szabolcs festőművész kiállításával folytatódik a a soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában tanító művészek kamarakiállítás-sorozata a Fabricius-ház galériájában. A Lepel című tárlat 2015. szeptember 18-án 17 órakor a Húzós-ütősök közreműködésével nyílik a múzeumi új Fő téri kortárs galériájában.

Veress Ferenc, a kiállítás kurátora szerint Mészáros Szabolcs képeinek legfőbb értéke a természet élményének közvetlen tükrözése, melynek átadásához nem kevés technikai felkészültség szükséges. Mészáros Szabolcs a tárlaton bemutatásra kerülő Lepel-sorozata nonfigurativitásával eltér munkáinak zömétől. A művész nem elvont fogalmakban gondolkodik, sokkal inkább az anyagok és a technika irányítják gondolatait. Még gyermekként csodálkozott rá, hogyan szívja magába a festéket a gyűrött pauszpapír és milyen mintázat jelenik meg a felületen a lap kisimításakor. Ehhez az élményhez tért vissza ismét sok év múlva barátjának biztatására. Az alap immár a vászon lett, a választott festékanyag pedig az olaj, a hatás mégis hasonló.

A nyolc, egyéni kamarakiállítás ötletét egy 2014-ben rendezett csoportos tárlat adta. Veress Ferenc kurátor ekkor ismerkedett meg a soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában tanító művészekkel, akik közül néhányan az Alkalmazott Művészetek Intézetének is oktatói. A sorozat következő kiállító alkotója Lieb Roland szobrászművész.

Soproni MúzeumMészáros Szabolcs: Csillogás (2009.)

“Lepel”
Mészáros Szabolcs festőművész időszaki kiállításának megnyitója
Időpont: 2015.  szeptember 18., péntek 17 óra
Helyszín: Fabricius-ház (Sopron, Fő tér 6.)
A kiállítást Veress Ferenc művészettörténész, a sorozat kurátora nyitja meg.
Közreműködnek a Húzós – ütősök: Horváth Dániel ‚Dudu’ – hegedű, Budai Bálint – darbuka, Mészáros Szabolcs – cajon
A kiállítás megtekinthető október 12-ig, hétfő kivételével kedd-vasárnap 10-18 óráig.

Meghívó: LETÖLTÉS.

A sorozat kiállító művészei:
Dárdai Barnabás, Lendvai Péter Gergely, Lieb Roland Ferenc, Magyar Mónika, Mészáros Szabolcs, Szántó István, Szőcs Géza, Szücsy Róbert

Soproni Múzeum

Mészáros Szabolcs 2014. Első lepel (olaj, vászon 80×70 cm

Nyitóképünk: Mészáros Szabolcs 2013. Répce (olaj, vászon, 34,5×25 cm)