Archívum: október 2015

Halotti emlékek Sopron múltjából

Halotti emlékek Sopron múltjából

Az idő múlásával egyre nehezebb szeretteink emlékét megőrizni. Számos Sopron múltját őrző tárgy azt a célt is szolgálja, hogy az elmentek vonásait képzeletünkben megtarthassuk. A létezésnek vannak azonban olyan dokumentumai, melyek közvetlenül a halált követően készültek. Ezek a festmények, halotti maszkok és fényképek az elhunyt legpontosabb ábrázolását adják az emlékezéshez.

Bővebben

Technikai okok miatt zárva

Technikai okok miatt zárva

Sajnálattal értesítjük látogatóinkat, hogy technikai okok miatt október 29-én, 30-án és 31-én az Ó-Zsinagóga és a Fabricius-ház kiállításai nem látogathatóak. A Fabricius-ház november 1-jén nyitva lesz, november 3-tól viszont csak…Bővebben
RETRO-Sopron: Erzsébet-kert

RETRO-Sopron: Erzsébet-kert

Egy lokálpatrióta közösségben megszokott, hogy kritikus figyelem kísér minden újjáépítést. Ugye Önök is kapásból tudják, melyik két építkezésre gondolok? Az elmúlt hetekben bárkivel szóba elegyedtem – legyen az barát, vagy ismerős – az Erzsébet-kert azonmód felvetődött. Egy múlt heti véletlen találkozás azonban teljesen új irányba indította el gondolataimat és azóta szüntelen unszolást éreztem, hogy az Erzsébet kertben sétáljak és megosszak Önökkel egy kevéssé ismert tényt a díszparkunkról.

Bővebben

Szárhegy a Lábasházban

Szárhegy a Lábasházban

2014-ben 40. évfordulóját ünnepelte a gyergyószárhegyi művésztelep. Ennek örömére a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. A soproni „Szárhegy40” vándorkiállítás a művésztelep 40. évfordulójára szervezett eseménysorozat része, mely rálátást nyújt a művésztelep karakteres vonásaira, a képviselt művészi irányvonalakra. A tárlat 2015. október 29-én, csütörtökön 18 órakor nyílik az Orsolya téren.

Bővebben

Lábasház

Lábasház

Sopron, Orsolya tér 5.Az egyemeletes műemléképület az Orsolya tér 5. alatt, az Új utca és a Szent György utca találkozásánál áll. 1777-ig a város tulajdonához tartozott. Földszintjén mészárszékek sorakoztak, emeletén…Bővebben
Múzeumpedagógiai foglalkoztató

Múzeumpedagógiai foglalkoztató

A Soproni Múzeum új múzeumpedagógiai foglalkoztató terme a Macskakő közösség tér része az Eggenberg-házban. A terem az óvodás, iskolás korosztály múzeumpedagógiai foglalkozásain kívül alkalmas kiállítások és előadások megrendezésére, közösségi összejövetelek…Bővebben
Macskakő Gyermekmúzeum

Macskakő Gyermekmúzeum

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2018.
Az Év Kiállítása lett a Macskakő Gyermekmúzeum állandó tárlata. Az intézmény azzal nyerte el a rangos elismertért, hogy a gyermekkor sajátosságait figyelembe véve, játékosan mutatja be a múzeumi gyűjteményt. A Soproni Múzeum gyermekeket megszólító állandó tárlata (kurátorok: Tóth Imre, Martos Virág, Szabadhegyi Zita) 2017 januárjában nyílt meg, és azóta is töretlen érdeklődés kíséri. A Macskakő Gyermekmúzeumot korábban már egy múzeumpedagógiai díjjal is elismerték.

Gyerekzsivajtól hangos, ismét élettel teli a soproni belváros egykori patinás épülete, az Eggenberg-ház. A Soproni Múzeum élményközpontú közösségi tere nyílt meg a Szent György utcai palotában. A Macskakőben az utcafronton kapott helyet a gyermekmúzeum kiállítótér, az udvarra nyíló épületrészben pedig egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helység. A Gyermekmúzeum régi korok mindennapi életét mutatja be az egykor és a ma használatos tárgyakon keresztül.

Bővebben

Lieb Roland Ferenc tárlata a Fabricius-ház új galériájában

Lieb Roland Ferenc tárlata a Fabricius-ház új galériájában

Lieb Roland Ferenc szobrászművész tárlatával folytatódik a soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában tanító művészek kamarakiállítás-sorozata, mely Fiatalok Sopronban címmel indult a nyáron. A művész „BeTonus” tárlatán az érmek-reliefek fotói mellett körbejárható szobraiból is bemutat egy válogatást. A kiállítás október 16-án pénteken 18 órakor nyílik a Fabricius-ház új kortárs galériájában.

Bővebben

Ismét Retro-SOPRON! A Stühmer csokiboltot is láthatja

Ismét Retro-SOPRON! A Stühmer csokiboltot is láthatja

Milyen volt egykor a Stühmer csokibolt? Hol volt a Julius Meinl üzlet a háború előtt? Kikhez szerettek járni a soproniak? Mindezt megtudhatja a Retro-SOPRON sorozat előadásán 2015. október 6-án 16:30 órakor az Országos Könyvtári Napok keretében. Bolodár Zoltán előadásának címe: Mesterségük címere: ismertek és soproniak. A program helyszíne a Széchenyi István Városi Könyvtár.

Bővebben