Lieb Roland Ferenc tárlata a Fabricius-ház új galériájában

Lieb Roland Ferenc tárlata a Fabricius-ház új galériájában

Lieb Roland Ferenc szobrászművész tárlatával folytatódik a soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában tanító művészek kamarakiállítás-sorozata, mely Fiatalok Sopronban címmel indult a nyáron. A művész „BeTonus” tárlatán az érmek-reliefek fotói mellett körbejárható szobraiból is bemutat egy válogatást. A kiállítás október 16-án pénteken 18 órakor nyílik a Fabricius-ház új kortárs galériájában.

A Fabricius Galéria kamara-kiállításainak soron következő alkotója, Lieb Roland Ferenc ismerős, visszatérő vendége a soproni Érembiennálénak. Eredetileg tervező építészetet tanult a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében. Innen is eredeztethető munkáinak konstruktivista szelleme és az építkezéseknél használatos beton és vas puritán szépségének tisztelete. Műveire azonban ugyanígy jellemző a líraiság, és a játékosság is, nem utolsó sorban az ötletes és változatos, másodlagosan felhasznált anyagoknak köszönhetően. Alkotásai ezért számos vizuális élményt, felfedeznivalót tartogatnak az érdeklődőknek. A kiállításon az érmek-reliefek fotói mellett körbejárható szobraiból is bemutat egy válogatást.

Soproni Múzeum
„BeTonus”
Lieb Roland Ferenc szobrászművész kiállításának megnyitója
Időpont: 2015. október 16., péntek 18 óra
Helyszín: Fabricius-ház (Sopron, Fő tér 6.)
A kiállítást Fűzfa Balázs irodalomtörténész nyitja meg.
A kiállítás megtekinthető november 9-ig, hétfő kivételével kedd-vasárnap 10-18 óráig.

Meghívó: LETÖLTÉS

Veress Ferenc kurátor, a Soproni Múzeum művészettörténésze a Fiatalok Sopronban kiállítás sorozat tematikáját, a kiállítások összefüggését a két grafikus, három festő és három szobrász által reprezentált művészeti ágak párbeszédére építi.

A sorozat kiállító művészei:
Dárdai Barnabás, Lendvai Péter Gergely, Lieb Roland Ferenc, Magyar Mónika, Mészáros, Szabolcs, Szántó István, Szőcs Géza, Szücsy Róbert.