Macskakő Gyermekmúzeum

Macskakő Gyermekmúzeum

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2018.
Az Év Kiállítása lett a Macskakő Gyermekmúzeum állandó tárlata. Az intézmény azzal nyerte el a rangos elismertért, hogy a gyermekkor sajátosságait figyelembe véve, játékosan mutatja be a múzeumi gyűjteményt. A Soproni Múzeum gyermekeket megszólító állandó tárlata (kurátorok: Tóth Imre, Martos Virág, Szabadhegyi Zita) 2017 januárjában nyílt meg, és azóta is töretlen érdeklődés kíséri. A Macskakő Gyermekmúzeumot korábban már egy múzeumpedagógiai díjjal is elismerték.

Gyerekzsivajtól hangos, ismét élettel teli a soproni belváros egykori patinás épülete, az Eggenberg-ház. A Soproni Múzeum élményközpontú közösségi tere nyílt meg a Szent György utcai palotában. A Macskakőben az utcafronton kapott helyet a gyermekmúzeum kiállítótér, az udvarra nyíló épületrészben pedig egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helység. A Gyermekmúzeum régi korok mindennapi életét mutatja be az egykor és a ma használatos tárgyakon keresztül.

A Soproni Múzeum régi álma vált valóra az új projekttel. A legkisebbek számára egy hiánypótló közösségi teret hoztunk létre, ahol a gyermekek saját módszereikkel,  játékosan fedezhetik fel a letűnt korok világát.

A felnőttek és a gyerekek tárgykultúrája sokszor nagyon szegényes. Míg óvodás korban még intenzív kapcsolatban állnak a tárgyi világgal – folyamatosan figyelik, tapogatják, értelmezik a körülöttük lévő tárgyakat, – ez a kapcsolat az iskolás időszakra elszegényedik, sokkal fontosabbá válnak a kommunikáció verbális és különösen az írásos formái. Ezáltal – nem letagadva az említett formák fontosságát – elszegényedik az életük. A gyerekek nem tudják értelmezni a régi korok tárgyait, nem tudják párhuzamba állítani mai tárgyainkkal. Felnőtté válva is csak „ténferengek” a kiállításokban. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, ismerniük kell a tárgyak meséjét. Ezt megismertetni pedig a múzeum dolga. A jó kiállítás feladata, hogy a tárgyakat „helyzetbe hozza”, beszéltesse őket.

Soproni Múzeum

„Egy gondolatra vagy a bármikortól” olvashatják a látogatók a soproni kiállítás köszöntőfalán. – Azt szeretnénk, ha a gyerekek időutazásra jönnének velünk a múltba, ezt sugallja a mottónk. Ehhez csak a képzeletükre van szükségük, mi pedig támpontokat és inspirációkat adunk nekik a tárgyaink segítségével – fogalmazott Szabadhegyi Zita, a kiállítás egyik megálmodója.

A tárlaton a gyermekek napirendjéhez, így többek között az alváshoz, tisztálkodáshoz, öltözködéshez köthető, egykor használt tárgyak jelennek meg. Ezek a múzeum különböző gyűjteményeiből származnak és hagyományos tárolókban kaptak helyet, a római kortól kezdve napjainkig. A műtárgyakat rövid leírások, érdekességeket felvillantó szövegek kísérik. A Macskakő különlegessége, hogy a tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív tér nyílik meg, ahová be lehet bújni, ahol a kicsik érzékszervei megmozgatásával és játékos feladatok segítségével játszva tanulhatnak a kiállítótérben. Lakomázhatnak egy ókori ebédlőasztalnál, múlt századi játékokkal játszhatnak, de beülhetnek egy száz éves iskolapadba is, vagy kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködött hajdan egy velük egykorú gyermek.

MACSKAKŐ Gyermekmúzeum és közösségi tér
Nyitva tartás:
 hétfő kivételével minden nap 10.00 és 18.00 óra között
Helyszín: Eggenberg-ház (Sopron, Szent György utca 12.)
Jegyárak: Gyermek belépőjegy: 400,- Ft (6 éves korig ingyenes)
Felnőtt belépőjegy: 800,- Ft
Múzeumi óra iskolai, óvodai csoportoknak: 500,- Ft/fő (belépőjegyen felül kell megváltani)
Bejelentkezés: macskako.sopronimuzeum@gmail.com

Soproni Múzeum