
A kortárs grafika közös estje
Vásárhelyi Antal grafikusművész Tizenöt szín – tizenöt kép címmel Az ember tragédiájához készített alkotásaiból nyílik új kiállítás pénteken a Fabricius-ház kortárs galériájában. A Fő téri megnyitót követően a Torony Galériában folytatódik az est, ahol a Kapos-Art nemzetközi grafikai művésztelep alkotásaiból is tárlat nyílik.
Vásárhelyi Antal számára a művészettel való első találkozás a tortadíszítés volt, cukrász édesapja mellett Szatmárnémetiben. A művész büszkén vállalja a zsidó és keresztény hagyományokat, melyeket családi örökségként hozott magával. A bukaresti egyetemen belsőépítészetet tanult, majd 1979-ben Magyarországra települt át. Budapesten a Fiatal Művészek Klubjának vezetőjeként a rendszerrel szembeni ellenállást képviselte. 1989-től kezdődően tíz éven át Nürnbergben élt. Grafikai világát a mértani idomok és minták változatos kombinációjára építi, ebben rokona Victor Vasarelynek (az op-art megalapítójának) és M. C. Eschernek. Művészete mégsem mondható hűvösnek, vagy érzelem-mentesnek: műveire egyaránt jellemző az irónia, a talányosság, valamint a misztika iránti vonzódás is. Jelen kiállításán Madách Imre: Ember tragédiájához készült illusztrációit mutatja be, amelyeket áthat az ember sorsáért érzett aggodalom és a humánum érzése.
A Kapos-ART Képző-és Iparművészeti Egyesület 2015-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A kaposvári székhelyű egyesület megalakulása óta országhatáron belüli és határon túli alkotók kooperációjával működik, melynek eredményeként számos kiállítás és szakmai program valósult meg az elmúlt két és fél évtized során. Kaposvár és az ország művészeti életében 25 éve van jelen. Kiállításaival kezdetektől részt vesz a Festők Városa Hangulatfesztivál/Rippl-Rónai Fesztivál rendezvényein. Az egyesületre jellemzőek a szabadtéri művész-zászló kiállítások, pl. „Vízfüggöny”, „Hullámtér” Képsor Digitális Nyomatokból (Installációs kiállítás), Rippl-Rónai és a NŐ. A tagság fiatal alkotók bevonásával folyamatosan frissül, az egyesület vezetése 2015-ben létrehozta a Kapos ART Ifjúsági tagozatát. Működteti a Kapos ART Kortárs Galériát. 2013/14-es évadtól szervezi a kaposvári Csiky Gergely Színház Galériájában a SZÍNtiszta Kortárs kiállítás-sorozatot. 1991 óta szervez nemzetközi művésztelepet Barcson.
Vásárhelyi Antal: Tizenöt szín – tizenöt kép
Illusztrációk Madách Imre: Az ember tragédiája című művéhez
A művésszel beszélget Veress Ferenc művészettörténész
Időpont: 2016. február 19., péntek 18.00
Helyszín: Fabricius Galéria (Sopron, Fő tér 6.)
“Válogatás a Kapos-Art nemzetközi grafikai művésztelep alkotásaiból”
Időpont: 2016. február 19., péntek 19.30
Helyszín: Torony Galéria (Sopron, Szent György u. 14.)
Meghívó letöltése:
Vásárhelyi Antal: Tizenöt szín – tizenöt kép
“Válogatás a Kapos-Art nemzetközi grafikai művésztelep alkotásaiból”