
Az áldozatokra emlékezünk
A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek. Az események felidézése mellett, ezt a célt is szolgálja a múzeum Lábasházban nyílt kiállítása, amelyet dr. Fodor Tamás, polgármester nyitott meg csütörtökön az Orsolya téren.
„Kegyelettel és tisztelettel kell emlékezni a kommunizmus áldozataira, tudva, hogy az ő áldozatuk az, ami azokhoz a változásokhoz vezetett, amelyek nekünk mára egy szabad világot teremtettek – hangsúlyozta dr. Fodor Tamás megnyitójában.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon idézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.” (www. sopron.hu)
Törvényes törvénytelenség – A kommunista diktatúra Magyarországon
A Soproni Múzeum új időszaki kiállítása a Lábasházban (Sopron, Orsolya tér 5.) 2016. május 31-ig látogatható: kedden, szerdán és csütörtökön 10-14 óráig valamint péntektől vasárnapig 10-18 óráig.
Belépőjegy: 500,- Ft / 250,- Ft
Múzeumpedagógiai óra: Diákcsoportoknak előzetes egyeztetés alapján rendhagyó történelemóra keretén belül mutatjuk be a kiállítást. Bejelentkezés: programok.sopronimuzeum@gmail.com Múzeumpedagógiai óra: 300,- Ft /fő
KATTINTSON A KÉPEKRE!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |