
Az újjászületett Zöld kő
Hétfőn ünnepélyes keretek között mutatták be az egykori soproni legenda, a Zöld kő újjászületését a Tűztorony lábánál. Az ünnepség után élménytúráink egyik házigazdája, Taschner Tamás a helyi legendák világába kalauzolta a résztvevőket. Örömmel hallottuk, hogy Kuslics Péter kezdeményezése már most követőkre talált és a közeljövőben újabb legendák ölthetnek testet Sopronban.
Sok világot járt utazó dicsekedett egykor, hogy Sopronban is megfordult, ám ha a legendás Zöld kő pontos helyét nem tudta megmondani, nem hitt neki senki. Ez a fényesre koptatott, kékeszöld kristályos ásvány a középkori város egyik legforgalmasabb területén, az előkapui átjáró járófelületén köszöntötte anno a betérőket.
Az eredeti Zöld kő mai is megtekinthető, a Fabricius-ház gótikus nagytermében található ez az emberfej nagyságú kékeszöld kristályos ásvány, amit a geológiai tudomány lazulit néven tart számon. Összetétele vas, mangán, alumíniumfoszfát, zöldes színét a vastartalom adja. Magyarországon csak ritkán lelhető fel, a Soproni-hegység területén, az Alpok nyúlványán fordul elő. Ritka színe, mérete miatt kerülhetett megbecsülésre és közszemlére beépítve Sopron előkapui átjárójába.
Első hiteles említése az ún. Korabinsky-féle lexikonban található, amely 1786-ban jelent meg német nyelven Pozsonyban és a múzeum könyvtárában is megtalálható. Sopron ismertetésénél azt olvashatjuk, hogy a Zöld kő az előkapui átjáróban látható (… der grüne Stein unter dem Durchgang des vordern Thors…). A simára, fényesre kopott járó felülete 23×18 centiméter, legnagyobb vastagsága 14 centiméter. E színjátszó követ a város legforgalmasabb területén bárki láthatta, megfigyelhette. Egyben a város szimbóluma is volt.
A legenda egy Taschner Tamás vezette múzeumi élménytúrán ejtette rabul a soproni Kuslics Pétert. Az idegenvezetőtől hallottak alapján megterveztette és Edőcs Márta üvegművésszel le is gyártatta a Zöld kő mai, macskakő méretű másolatát, mely a múzeum közreműködésével került ki egykori feltételezett helyére, a Tűztorony közelébe.
(Korabinsky, Johann Matthias: Geographisch-historisches und Produkten Lexikon von Ungarn, Pressburg , 1786; Domonkos Ottó, Nyugati Kapu, 2000. június 23.)
Fotó: Leczovics Zsolt www.sopronmedia.hu