
Életmű szobrokban elmesélve
Megérkeztek Sopronba Román Viktor szobrászművész alkotásai, hogy négy héten át a Lábasház termeiben megtekinthessék a látogatók a korábban Erdélyben és a bukaresti Magyar Intézetben kiállított műveket. A kurátor, Veress Ferenc műveszttörténész gondolataival ajánljuk a múzeum új időszaki tárlatát.
“2015 novemberében egy nagy köteg fénymásolatot kaptam Román Elemértől olvasásra. A csomagban volt levelezés, újság-kivágás, egykorú katalógus, meghívó. Nem kis erőfeszítésembe került, amíg mindezt osztályoztam, év szerinti sorrendbe tettem. Aztán elkezdtem olvasni a román és francia nyelvű írásokat, a Párizsból Marosvásárhelyre és itthonról külföldre szóló leveleket. Idővel ismerőssé váltak a bennük többször is előforduló nevek: Román Viktor feleségéé, Dana Romané, a barátok közül Pátkai Erviné és másoké. Az 1960-as években született kritikák olvasása közben betekintést nyertem a szobrász alkotásainak világába, kirajzolódott előttem a kép: hogyan vált Román Viktorból szobrász, honnan nyerte inspirációját, mit jelenthetnek az általa teremtett szimbólumok. A legnagyobb hatást az 1974-ben született ars-poetica jelentette a számomra, vagyis a művésznek a vallomása franciaországi beilleszkedéséről, hivatásáról. Ez teszi leginkább megközelíthetővé egyéniségét, alkatát, műveinek világát, amely tömör, szűkszavú és az értelmező irányában nagy ellenállást mutat.
Idővel elkezdtük a Szentendrén őrzött alkotások fotózását, végül sor került a marosvásárhelyi szobrok dokumentálására is. De az igazi élményt maguk a Sopronba megérkezett alkotások, a kiállítás megrendezése jelentette. Az utolsó szobor, az Elesett harcos a megnyitó napján érkezett, úgy kellett számára helyet szorítani. A Lábasház hálás terepnek bizonyult a kiállítás-rendezéshez: az előtér, a stúdió-terem és a nagyterem lehetővé tette a művek tematikus tagolását, és alkalmasnak bizonyult a szobrász különböző korszakainak bemutatására. A témák szetinti műtárgycsoportokat információs panelek kísérik, amelye további ismeretekkel ruházzák fel a – nem csupán futó benyomások iránt fogékony, de elmélyültebb szemlélődésre vágyó – látogatót.
A megnyitót a művész családjának: Román Elemérnek, Tamás és Ádámnak a jelenléte tette számunkra különösen kedvessé. A nyolcvanas éveiben járó Román Elemér építőmérnök korábban vándorkiállításon szerepeltette Román Viktor szobrait Erdélyben. Hisz benne, hogy az idén májusban, Székelyudvarhelyen felállított Szekér című szobor ismertté teheti a művész nevét szülőföldjén is. Ebben hűséges partnere volt Ferenczy Ferenc, Székelyudvarhely volt polgármestere, aki röviden üdvözölte a megjelenteket. N. Mészáros Júlia művészettörténész szerint: “Román Viktor szobrászatának különös értéke, hogy a következetes, szigorú és tudatos önépítkezés ellenére művészete mindvégig közvetlen, intuitív és az ösztönök mélyéről fakadó, mely sajátosságokhoz az anyag élő természetként való kezelése, a technikai kivitelezés tökéletességét megkövetelő igényesség, mély természetismeret és ritka őszinteség társul.”
A kiállítás kurátoraként csak remélni tudom, hogy sokan lesznek kíváncsiak Román Viktor kapuira, a kocsi-változatokra, az ekére és a többi ősi erejű szimbólumra, amely kollektív tudatunk szerves alkotóelemei. “
Veress Ferenc műveszettörténész, a kiállítás kurátora
HOMORÓDSZENTMÁRTONTÓL PÁRIZSIG
Román Viktor (1937–1995) szobrászművész gyűjteményes kiállítása
A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 16. – október 23. között.
Kedd-péntek 10:00 – 14:00, szombat vasárnap: 10.00 -18.00 óra között.
Hétfő szünnap.
Helyszín: Lábasház (Sopron, Orsolya tér 5.)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Fotók: Horváth Zsolt