Vallomások képekről, alkotásról

Vallomások képekről, alkotásról

„Belső világomhoz, amit leginkább a színek révén lehet megfogalmazni, keresem a megfelelő városrészletet; felöltöztetem a látványt azokba a színekbe, amelyek az én emlékeimmel élnek együtt”- fogalmazott Gáspárdy Tibor festőművész kiállításának megnyitóján a Fabricius-házban. A tárlat november 11-ig hétfő kivételével naponta 10-18 óráig a Fabricius Galériában látogatható.

A soproni festőművész akvarelljeiből nyílt új kiállításának megnyitóján Veress Ferenc művészettörténész beszélgetett az alkotóval. Munkamódszeréről többek között így vélekedett: „A tanítványaimnak, a lányoknak is gyakran elmondom, hogy nagyon nehéz kérdés, hogy egy kép mikor van készen. Van, amikor túldolgozod, és meghal, vagy a másik véglet: amikor nem mered fejezni, és befejezetlen marad. Nehéz megragadni azt a pillanatot, amikor egy kép készen van.”

 „Íróknál olvastam erről, hogy van egy olyan folyamat, amikor a regény önmagát írja, talán a képnél is így van: önmagát kezdi festeni. […] az első gondolat mindenkinél zseniális, a rá következő már nehezebb. Ahogyan a képet felépíted, hasonló ahhoz, mint amikor a cirkuszban a zsonglőr egyensúlyoz a poharakkal. Az elején szabadabban festesz, a végén sokkal többet gondolkozol. De ha a kép veled együtt van, akkor súg neked.”

Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum

Gáspárdy Tibor festőművész kiállítása a Fabricius Galériában
Fabricius-ház, Sopron, Fő tér 6.
A kiállítás megtekinthető 2016. november 11-ig hétfő kivételével minden nap 10-18 óráig a Fabricius Galériában. A belépés ingyenes.