A történelem sokszólamúsága

A történelem sokszólamúsága

Máig példaértékű az, amit 1956-ban a hallgatói ifjúság és a soproniak összefogása eredményezett – hangzott el a Festőteremben a „Szabadságra ítélve” emlékkiállítás megnyitóján, ahol a 60 évvel ezelőtti események több, ma még élő főszereplője is jelen volt. A kiállítás január 8-ig, hétfő kivételével naponta, 10-18 óráig belépődíj nélkül látogatható.

A Soproni Múzeum pénteken nyitotta meg “Szabadságra ítélve” Sopron forradalma – 1956 című emlékkiállítását a Festőteremben, amely ’56 forró őszének helyi eseményeit mutatja be. Az eseményen részt vett Dr. Fodor Tamás SMJV polgármestere, Dr. Simon István alpolgármester, önkormányzati képviselők, helyi közéleti személyiségek és több olyan soproni kötődésű ember, akik átélték és főszereplői voltak az akkori eseményeknek.

A kiállításon az emlékezés gondolatait osztotta meg Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője. Külön hangsúlyozva, hogy máig példaértékű a hallgatói ifjúság és a soproniak összefogása, akik bátran álltak ki a karhatalom ellen és közös erővel, tettekkel bizonyították emberi nagyságukat. Külön köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik lehetővé tettek, hogy a kiállítás megvalósuljon, és méltó emléket állítson a soproni történelem egy fontos állomásának.

A rendezvényen Dr. Tóth Imre történész, a kiállítás rendezője mutatta be a jelenlévőknek a tárlatot, kiemelve, hogy Sopronban vértelenül zajlott a forradalom és az akkori tökéletesnek tűnő rendszer szinte órák alatt romba dőlt. Az évfordulós emléktárlaton kurátorként a történelem sokszólamúságát kívánja érzékeltetni, és minden látogatót arra buzdít, hogy járja be saját 56-os útvonalát.

„Szabadságra ítélve” Sopron forradalma – 1956
Helyszín: Festőterem, Sopron, Petőfi tér 8.
A kiállítás megtekinthető 2016. október 22-től 2017. január 8-ig, hétfő kivételével naponta, 10-18 óráig.
A belépés díjtalan.

Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum