Lendvai alkotások a Fő téren

Lendvai alkotások a Fő téren

Lendvai Péter Gergely Kör – Round TWO tárlatával indul a Fabricius Galéria idei kortárs kiállítás-sorozata január 13-án, pénteken.  A kör a szent térre, a világ köldökére, az önmagához való visszatérésre utal – megannyi olyan filozófiai eszmére, amely a soproni művészt alkotásai, installációi létrehozása során foglalkoztatta.

Lendvai Péter Gergely szobrainak anyaga az üveg, amely „egyszerre tud átlátszó és áthatolhatatlan, könnyed és nehéz, matt vagy káprázatosan ragyogó” lenni. A szobor-maszkok az üvegnek és vele együtt élő rézlemeznek köszönhetően sejtelmesek, mágikus vonzásúak, a régmúlt korokat idézők.

Sok évezreddel ezelőtt a mésszel és agyaggal konzervált koponyák feladata volt, hogy a halottat jelen-lévővé tegyék a közösség számára. A halotti maszk eljárását használta a portrészobrászat, de a görög dráma-előadások színészei is maszkot viseltek, ami az álarc dramaturgiai funkcióját bizonyítja. A kör a szent térre, a világ köldökére, az önmagához való visszatérésre utal – megannyi olyan filozófiai eszmére, amely a művészt alkotásai, installációi létrehozása során foglalkoztatta.

A Fabricius Galéria tárlata Lendvai Péter Gergely kiállítás-sorozatának második állomása: a fiatal üvegművész és grafikus kamaratárlatát Budapesten és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban is bemutatja. A kiállítás támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Lendvai Péter Gergely: Kör – Round TWO

Helyszín: Fabricius Galéria (Fő tér 6.)
Időpont: 2017. január 13. péntek, 18.00 óra
A kiállítást megnyitja Veress Ferenc művészettörténész, közreműködik a Helga Jazz.
A kiállítás megtekinthető: 2017. február 12-ig, hétfő kivételével minden nap 10-18 óra között.
Meghívó: LETÖLTÉS.

Soproni Múzeum