A Macskakő meséje

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis ország, annak egyik parányi nyugati szegletében pedig egy csudaszép kisváros. Ebben a városban minden megvolt, amit az ottélő aprónépek különösen szerettek: voltak benne játszóterek meg parkok mindenféle színes bokrokkal, volt benne strandfürdő még színesebb csúszdákkal (bár ebből többet is szívesen elfogadtak volna a látogatók)…

Volt várfal, keskeny lőréses ablakokkal, voltak vadregényes patakok izgalmas kis hidakkal, sőt, egy egész utca meg egy tér is épült az egyik patak fölé.  Volt a környékén számtalan kilátóhely, erdei kalandpark, barlangok, források, és kövek, amik dalra fakasztottak. Lehetett itt evezni, nyaranta bobozni, fagyizni, ősszel mustot inni és még igazi csokigyár is volt a városka szélén. Ebben a csudaszép városkában, annak is a legeslegszebb utcájában volt egy ház, aminek lakóiról sok mindent tudtak a tudós városlakók, de hogy mi minden rejtőzik az ódon falak között, arról csak kevesek tudhattak. Ebben a csudaszép házban lakott 3 kismacska: egy szürkés, egy foltos meg egy fekete. Sokan nem is tudták, hogy ők itt laknak: nappal csak keveset mozogtak, este viszont – amikor már csak a halvány utcalámpák világítottak – nekivágtak az óriási háznak: pincétől a padlásig rótták a lépcsőket, benéztek minden kőkeretes ablakon, végigszaladtak minden emeleti párkányon és megmászták az összes kéménykarimát. Csak egyetlen része volt a háznak, ahol eleddig nem jártak: a földszint jobbra eső szárnya, ahonnét korábban pörkölt kávéillat áradozott, de az utóbbi hónapokban festékszag és finom szálló por szivárgott ki a nagy barna fa ajtók réseiből.

Csábító és ijesztő is volt a látvány, mígnem „egyszer egy szép napon”… összeszedték a bátorságukat (és mind a 12 mancsukat) és még sötétedés előtt besurrantak a titokzatos nagy barna ajtók között. Beugrottak egy félig nyitva hagyott fehér fiókba, és ott várták, amíg elcsendesedik minden, és utolsót csörren a zárban az a bojtos kulcscsomó, ami messziről már régóta vonzotta a kíváncsi kismacskákat. Azután előjöttek és… lássatok csudát! MINDENT LÁTTAK a sötétben. Persze, most könnyű lenne azt mondani, hogy a macskák látnak sötétben is! De itt olyan VALÓSZÍNŰTLEN a sötét, hogy még az is meglátja benne a titkokat, akinek nincs macskaszeme. És hogy mit láttak a kis kóborlók a sötétben? Láttak mindenféle furcsa rajzokat a falakon: a fekete falon feketével, a fehér falon meg fehérrel felrajzolva – mégis látszódtak azok az ábrák. Hogy ki festette, vagy ki rajzolta őket, nem derült ki, de hogy merrefelé vezetnek, arra rögtön rájöttek a kis gézengúzok: egy MÉGsötétebb alagútba, ahol megmozdultak a képek a falon. Emberkölykök játszottak a képeken – 1 rövidszőrű vékonyka, 1 nagyobbacska sötét kócos, a legkisebb meg 1 göndör fürtös. De mintha varázslat érte volna őket – visszafelé élték az életet… És akkor (hókusz-pókusz-csiripókusz) –  a puhatalpúak is visszacsöppentek a régi időkbe. Nem megmacskásodtak a látványtól, hanem onnantól (akár hisszitek, akár nem!)  KÖLYÖKszemmel látták a világot: láttak ott csipkefinom tányérkákat és huncut villákat, nyúl nélküli cilindert és rozsdatiszta kardokat, homályos időmérő szerkezeteteket és tisztaszobás babaházat. Voltak írások is a falon, de azok jobbára a nagyobbaknak – magasabban voltak, mint a macskák szeme.

De ami a „legállatibb” volt: hogy itt minden zeg-zug között BÚJNI lehetett. És nem csak a kisemberek, hanem a macskák is imádják, ha bújhatnak. Legkisebb korukban odabújnak az anyjukhoz (szerencsésebbek az apjukhoz is!), bújhatnak testvérhez, nagyihoz, macihoz, vagy esténként a párnájukhoz. De itt AHHOZ is bújni kell, hogy meglásd, mit rejtenek a fiókok, mivel terítették az asztalt és mi van a paraván alatt: mi rejtőzik a FAL MÖGÖTT. Márpedig mögé látni a falaknak – mindannyiunk legősibb vágya. Már-már ösztöne. Hiszen nem tudunk elmenni úgy egy kivilágított ablak előtt, hogy be ne kukucskáljunk… vajon kik laknak ott,  miért veszekednek, vagy éppen nevetgélnek a háziak. Vajon ki lehetetett az az bizonyos Eggenbergné, aki ezeket a régi falakat lakta és aki oly’ sokat tett a helyi evangélikus közösség gyarapodásáért…? Mi van az elénk magasodó fal mögött? Ahol állítólag a nagyok üléseznek, ahol a törvényeket hozzák, ahol a vizsgák zajlanak és ahol a műtéteket végzik? Mert a fal sokszor átláthatatlan, átléphetetlen – és mindig az ismeretlen félelmével terhelt. De ITT – éppen hogy a TUDÁS rejtőzik a falak mögött – az ismeretlenül is ismerős világ: ahol a titkokra megoldást remélhetünk, a kérdésekre választ kaphatunk, az álmainkat kezünkbe foghatjuk.

A mi kis kalandor mesebeli cicáink AZÓTA is itt rejtőznek – bújócskáznak velünk a fiókok mélyén, a képek sarkaiban, a libbenő kelmék redői között. 7 nap és 7 éjjel kereshetnénk őket, de a bejárati tábla szerint hétfőnként erre nem lesz esélyünk. Hétfőnként marad a macskakő koptatása a csudaszép városka szépülő utcáin. Koptassuk sűrűn mindannyian: hozzuk ide az aprólábúakat és a gyermeklelkű nagyobbacskákat bátran. Itt még a felnőttek is gyerekként nézhetnek a világra. És valljuk be, erre a régenvolt gyerekeknek is nagy szükségük van. Hogy mekkora nagy? Talán „hetedhét országon át” érő, vagy „7mérföldes”! De legalább egy talpalattnyi, sőt talpacskalattnyi, vagyis macskakőnyi… akkora, amin egy picinyke gyerekláb is elfér. Aztán elszalad… Mi pedig kergethetjük, mint a gyerekkori álmainkat… itt a vége, fuss el véle, kuporodjál melléje!”

Szekeres Kriszta mozgóképíró meséje,  elhangzott a Macskakő Gyermekmúzeum ünnepélyes megnyitóján 2017. január 19.-én az Eggenberg-házban.

MACSKAKŐ gyermekmúzeum és közösségi tér 
Nyitva: hétfő kivételével minden nap 10.00 és 18.00 óra között 
Helyszín: Eggenberg-ház (Sopron, Szent György utca 12.)
Jegyárak: Gyermek belépőjegy: 400,- Ft (6 éves korig ingyenes)
Felnőtt belépőjegy: 600,- Ft 
Múzeumi óra iskolai, óvodai csoportoknak: 300,- Ft/fő (belépőjegyet nem kell váltani)
Bejelentkezés: macskako.sopron@gmail.com