Szívem csücske

Szívem csücske

„A művészet a lélekformálás eszköze és módszere is számomra, amely egyaránt alakít tovább tanárt és tanítványt, ahogy a Mű az embert. Alkotás és nevelés egysége értelmezi, jellemzi szakmai, pedagógiai alapelveimet, amint a művészi és pedagógusi alkotómunka kettős egysége jelent számomra folyamatot és célt is egyben.” – vallja Borbély Károly festőművész, akinek tárlata pénteken nyílik a Fabricius Galériában.

Borbély Károly 1958. október 30-án született Héderváron, jelenleg a Győr melletti Ravaszdon él. A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János karának oktatója, tagja a Magyar Képzőművészek Országos Egyesületének, alapítója a Győri Grafikai Műhelynek. 1980 óta, főként sokszorosított grafikai lapokkal szerepel kiállításokon.

Az 1990-es évektől a festészet észrevehetően egyre fontosabb szerepet tölt be munkásságában. Művei között egyaránt találunk litográfiával és mélynyomással, aranyfüsttel kombinált színes anyagnyomatokat, valamint kollázsokat és festményeket. A munkákon a Föld mint bolygó és mint termékeny anyag (rög) jelenik meg, utalva a létezés anyagi és szellemi aspektusaira, az időre, a születés és elmúlás folyamatára.

Soproni Múzeum

A művész kedvelt eszköze a költői képépítés révén megvalósuló sejtetés, erre utal a kiállítás címe: Szívem csücske is. Munkáiban talált anyagdarabokat, töredékeket épít titokzatos szimbólummá, véletlenszerű formájuk, textúrájuk, valamint a rajtuk olvasható betűk/számok és az olyan motívumok révén, mint a fonál (életfonál).

SZÍVEM CSÜCSKE
Borbély Károly festőművész kiállításának megnyitója

Helyszín: Fabricius Galéria (Sopron, Fő tér 6)
Időpont: 2017. április 7. péntek, 18. óra
A kiállítást megnyitja: Veress Ferenc művészettörténész
Meghívó: LETÖLTÉS.

A kiállítás megtekinthető 2017. május 2-ig.
Nyitva: kedd-vasárnap: 10-18. Hétfőn zárva.

Soproni Múzeum