
XXI. Érembiennálé a Lábasházban
Idén ünnepeljük az Országos Érembiennálé 40. évfordulóját. Sopron büszke arra, hogy kétévente vendégül láthatja a magyar képzőművész társadalom ismert művészeit, alkotóit, akik egy speciális műfajban, az éremkészítésben mérettetik meg magukat. A XXI. Soproni Érembiennálé június 18-án, vasárnap nyílik a Lábasházban.
A város számára mindig kiemelkedő jelentőségűek voltak a területén forgalomban lévő pénzek. A pénzérmék értékes régészeti leletnek számítanak, hiszen számos információt elárulnak egy város kereskedelméről, kapcsolatairól. Különösen így van ez Sopron esetében, amelyen a római korban átvezetett a híres Borostyánkő út, az újkorban pedig meghatározó volt számára az uralkodói székhely, Bécs közelsége.
Az érmészetnek a pénzverés mellett szerepe van még az emlékérmek területén, hiszen azok jelesebb eseményeknek – például uralkodói látogatásoknak, békekötéseknek, koronázásoknak, neves művészek fellépéseinek, egyletek megalakulásának, épületek alapkő-letételének stb. – emlékét örökítették meg.
Manapság elsősorban a művészi céllal készült érmek, plakettek kerültek előtérbe, amelyeknek nincsen közvetlen gyakorlati szerepe. Az Érembiennále továbbra is számít azonban a szakma mellett a szélesebb közönség érdeklődésére is. Az érmekről gyakran tekintenek vissza ránk múltunk jeles politikusai, írói, költői, zeneszerzői, tudósai, így a történelem, az irodalom iránt érdeklődők is megtalálhatják a számukra vonzó darabokat.
A múltban Sopron a kultúra több területén is képes volt vonzerőt kifejteni, hiszen itt alakított tudós társaságot a humanista polgármester, Lackner Kristóf, később pedig itt adott koncerteket Liszt Ferenc is. Mára az Érembiennále művészeiről is elmondható, hogy Sopron legújabb kori művelődésének történetéhez tartoznak.
XXI. Országos Érembiennále megnyitója
Időpont: 2017. június 18., vasárnap 11 óra
Köszöntőt mond: Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere
A kiállítást megnyitja: Szunyogh László szobrász- és éremművész
Helyszín: Lábasház, Sopron, Orsolya tér 5.
Megtekinthető: 2017. június 18. – 2017. augusztus 6.
keddtől péntekig: 12-től 16 óráig
szombat, vasárnap: 10-18 óráig
Meghívó: LETÖLTÉS.