Múzeumok Éjszakája 2017.

Majd’ 4000 belépő vendéget regisztrálhatott a szülinapos Soproni Múzeum a Múzeumok Éjszakáján. Köszönjük szépen, hogy a megannyi izgalmas soproni program közül minket választottak Szent Iván éjjelén! Pódiumbeszélgetés, előadások, tárlatvezetések, értékbecslés, nyomozós játék és kiállításmegnyitó is szerepelt az ünnepi éjszaka színes műsorában.

A Modern Városok Program és egy pályázat keretén belül megújul a Soproni Múzeum Fő téri épületegyüttese és egykori anyaépülete, a Deák téren álló Lenck-villa. A Múzeumok Éjszakáján a megújulás koncepciójáról, a tervezés folyamatáról beszélgettek az alkotók a Fabricius-házban Szekeres Kriszta közreműködésével. Beszélgetőtársai Bihary Sarolta DLA, Tóthné Szlavkovszky Mariann kurátor és Tóth Imre PhD. múzeumigazgató voltak. Az érdeklődőknek bemutatták a közeljövőben megújuló régi múzeumépületet valamint a Múzeumnegyed nevű új, a 21. századi látogatói igényeket kielégítő múzeumi komplexumot. Ennek terveiben egy látogatói fogadóközpont, előadótér is szerepel. Természetesen mindkét helyszínen új állandó kiállítások várják majd a látogatókat. A Lenck-villa kiállítása egy soproni nagypolgári család mindennapjain keresztül mutatja be a város 19. századi hangulatát, a mesterségek, szakmák, üzletek színes világát. A villa épületében exkluzív rendezvényi tér kínál helyet fogadásoknak, kisebb rendezvényeknek.

A Fő tér egymásba nyíló épületeiben, a Storno-, Tábornok-, és Fabricius-házban az eddigiek mellett megnyílik a Sopron és a korona című kiállítás, a 19. századi polgári életmódot bemutató lakáskiállítás és egy ún. workshop-konyha, amely a gasztrokultúra történeti bemutatását teszi lehetővé. Részlegesen megújul a régészeti kiállítás és a római kori, valamint újkori  kőtár, és megnyílik a nagyközönség előtt a házsor mögötti várfalszakasz. A korona kiállítás Hunyadi Mátyástól IV. Károlyig ismerteti mindazokat a kapcsolatokat, amelyek a várost a legfontosabb uralkodói ereklyéhez és magukhoz az uralkodókhoz kötik. A kiállításban külön interaktív egység foglalkozik Mátyás királlyal, annak soproni tartózkodásával és osztrák hadjárataival. Utóbbi olyan meglepetéssel is szolgál, ami remélhetőleg egyedivé teszi a soproni Múzeumnegyedet a látogatók számára. A tervezett lakásbelsők a 17-től egészen a 20. századig követhetővé teszik, hogy éltek a város jómódú polgárai. Mindezt úgy, hogy a látogató egy valóságos „élő” környezetben érezzék magukat. Az építészeti, belsőépítészeti megoldások mind azt a célt szolgálják, hogy a múzeum új belső tartalma modern, figyelemfelkeltő és szórakoztató köntösben jelenjen meg, valódi turisztikai attrakció váljon belőle. A Múzeumok Éjszakáján folytatott beszélgetés igazán érdeklődő közönséget vonzott, mely közönség soraiból számos kérdést is elhangzott, véleményt is megfogalmazódott a fenti és a fentieken kívül megvalósuló (megvalósítandó) történeti, múzeumi, kiállítási tervekről, a város múltjának bemutatásáról.

A helytörténet szórakoztató! – szombaton ismét vastapssal köszönte meg a közönség Bolodár Zoltán RETRO-Sopron produkcióját. A múzeum fotótárának vezetője ezúttal soproni gyűjtőket szólaltatott meg videó riportjaiban. Gondolták, hogy ennyi értékes ember él városunkban?

Kedves felajánlásokkal köszöntötték a látogatók a szülinapos Soproni Múzeumot a Múzeumok Éjszakáján. A muzeológusok segítettek megbecsülni az iratok, tárgyak értékét és idén sem maradtak el a hagyományosan népszerű előadások Szent Iván éjjelén. A Fabricius-házban a múzeum munkatársai, történészei, régésze, restaurátora is nagy sikerrel tartott előadásokat.

Az éjszakája egyik legnépszerűbb programja volt a felújítás előtt álló Zichy-Mesko palotában és a Kecske templomban tartott tárlatvezetés. Nemes András művészettörténész és Velledits Lajos festőrestaurátor technikai részletekkel és restaurálási kulisszatitkokkal teletűzdelt vezetésére 140-en voltak kíváncsiak.

A KINCSES ÚTILAPU nyomozós játékunk során 100 tettre kész család indult el a Macskakő Gyermekmúzeumból, hogy segítsen Sárának megtalálni Eggenberg hercegné fülönfüggőjét – közben észrevétlenül bejártak Sopron legfontosabb kiállítóhelyeit: a Storno,- és Fabricius-házat, a Központi Bányászati Múzeumot, sőt a Fórum Múzeumot is.

Szombatra bepöttyösödött a MACSKAKŐ Gyermekmúzeum. „Ez tetszene Judit néninek! – hangzott el a bensőséges hangulatú kiállításmegnyitón a Macskakőben. A G. Szabó Judit soproni írónő emlékére készült tárlaton játékra hívtuk vendégeinket. Arra kértük őket, véleményezzék a falat díszítő eredeti felvételeket. A népszerű pöttyös könyvek szerzőjének kiállítása egész nyáron látogatható, jöjjenek pöttyözni keddtől vasárnapig 10-től 18 óráig!

KATTINTSON A KÉPEKRE!

Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum
Soproni Múzeum Soproni Múzeum Soproni Múzeum