Múzeumi óra a Nagy Háborúról

Még szűk két hétig látható Soproni Múzeum első világháborús tárlata, mely sajátos szemszögből, gyomornézetből mutatja be a korszakot. A Gulyáságyú és rohamsisak című kiállítás az osztrák–magyar hadsereg étkezési szokásait és az éhező hátországot is láttatja.

– Nagy szükség van az ilyen kiállításokra, hiszen ezáltal a soproni diákok kézzelfogható, érdekes ismereteket kaphatnak a 100 évvel ezelőtt történtekről – mondta a tárlat megnyitóján Sass László önkormányzati képviselő, a kulturális és oktatási bizottság elnöke. Diadalív és drótakadály, plakát a tejről és a hősök söréről, eredeti fotók, frontharcosok képeivel díszített porcelánok és bádog evőcsészék idézik meg a „Nagy Háborút”. a látogatók betekintést kapnak az első világháborúban résztvevők mindennapjaiba, pár pillanatra átérezhetik az éhezés, nélkülözés gyötrelmeit.

A kiállításhoz összeállított múzeumpedagógiai órán a diákok  társasjátékkal fedezik fel a kiállítást,  játékos feladatokkal kerülnek közelebb a frontkatonák mindennapjaihoz: tábori levelezőlapot írnak, katonaként fotózkodhatnak és katonadalokat is hallhatnak—tanulhatnak. A hátország szűkös életét „családi csoportokat” alakítva ismerik meg: be kell osztaniuk egy család napi ennivalóját a rendelkezésükre álló élelmiszerjegyek és kincstári ennivalók alapján.

Bejelentkezés és információ:
Krammerhofer Szilvia
Telefonszám: 99-311-327 (a Soproni Múzeum központi száma)
E-mail: programok.sopronimuzeum@gmail.com.

A kiállítás keddtől péntekig 10 és 14, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között tart nyitva április 1-jéig a Lábasházban.