„My Story” mintaprojekt

„My Story” mintaprojekt

Április közepén új módszertani fejlesztést indít a Soproni Múzeum, melynek célja, hogy a közösségi filmezés technikáját a múzeumi kiállítóterekre adaptálja. Az uniós pályázati források révén megvalósuló „My Story” mintaprojekt péntek délelőtt egy nyilvános műhely-beszélgetéssel indul, melyre múzeumi és közoktatási szakembereket és érdeklődőket is várnak a Macskakő gyermekmúzeum Szent György utcai közösségi terében.

– A megszólított partnerek mindegyike örömmel fogadta a felkérést a projektnyitó műhely-beszélgetésre – mondta el Szabadhegyi Zita a Soproni Múzeum munkatársa, egyben a mintaprojekt szakmai vezetője. Az előkészítésben résztvevő társintézmények, pedagógusok és partner intézmények képviselői mellett jelen lesz a mintaprojektek szakmai házigazdája Káldy Mária, a szentendrei Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ főtanácsadója és a Soproni Tankerületi Központ igazgatója, Marek János is.  A délelőtti kerekasztal-beszélgetés apropója a most induló mintaprojekt, célja pedig egy izgalmas diskurzus a  diákok megszólíthatóságáról, a múzeumba-csalogatásáról, a megújulás szerepéről és az intézmények együttműködési lehetőségeiről.

Hónapok óta zajló előkészület után péntek délután érkeznek az első workshop résztvevők az Eötvös József Gimnáziumból, akik egy  öt alkalomból álló foglalkozássorozaton vesznek részt. A 10-15 diákból álló zárt csoport két múzeumi szakember irányításával egy-egy múzeumi tárgyat, történetet, legendát jár körbe, és az ezekben felfedezett értékekhez keresi a kapcsolódási pontokat. A közösségi filmezés pszichológiai hátterében a szerepjáték áll, a tervek szerint a kiállítóterekben játszó diákok a filmesek bőrébe bújva saját helyzetüket lesznek képesek kívülről látni. A háttérben Győrffy Virág pszichológus és Bertalan Éva szociálpolitikus szakember kísérik a folyamatot,  egyben elősegítik azt is, hogy más muzeális intézményben is adaptálható legyen a módszertan.

A mintaprojekt partnere a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézet keretein belül működő Modernkori Történeti Tanszék.  Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium mellett a Sopron és Környéke Család- és Gyermekjóléti Ellátás Intézete és az Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálattal is együttműködik a soproni muzeális intézmény.

A Laczkó Dezső Múzeum szakembereit is várják a projektnyitóra, mentorált múzeumként először a veszprémiek kamatoztatják majd ősszel a “kísérlet” eredményeit.

Megint kitaláltunk valamit! Műhelybeszélgetés a Soproni Múzeum új kísérleti fejlesztése kapcsán a szolgáltató múzeumról, a folyamatos megújulásról és az intézmények együttműködési lehetőségeiről.
Időpont: 2018. április 13. péntek 11 óra
Helyszín: Macskakő Gyermekmúzeum, Sopron, Szent György utca 12.

Házigazda: Dr. Tóth Imre, múzeumigazgató (Soproni Múzeum)
Beszélgetőpartnerek, akik már igent mondtak:
Káldy Mária, szakmai tanácsadó (MOKK, Szentendre)
Marek János, igazgató (Soproni Tankerületi Központ)
Roth Gyuláné igazgató (Sopron és Környéke Család- és Gyermekjóléti Ellátás Intézete)
Győrffy Virág pszichológus
Mendéné Lajtai Krisztina gyógypedagógus, óvodapedagógus (Hermann Alice Óvoda Kurucdombi Tagóvodája)
Robotka Csaba történelem szakos tanár (Széchenyi István Gimnázium)
Tóthné Szlavkovszky Mariann kurátor (Soproni Múzeum)
Bosák Levente tanársegéd (Pécsi Tudományegyetem)