Éjszaka a múzeumban

Az újítások ellenére idén is rengeteg embert vonzott a Soproni Múzeumban a Múzeumok Éjszakája programsorozat, hömpölygött a tömeg a Fő téren, szinte valamennyi rendezvény telt házas volt. A múzeum kiállítóhelyei majd kétezer embert fogadtak.

– Voltak „régi”, hagyományos és voltak vadonatúj események, helyszínek, közreműködők, kollégák, de mindet és mindegyiküket szerették szombat este a látogatók – fogalmazott dr. Tóth Imre múzeumigazgató. Újdonságként egy 500 forintos karszalag megváltásával lehetett részt venni mind az öt helyszínen, a rendezvényeken – karszalagot pedig közel 2000-en váltottak.

Az est első programjaira a bécsi úti Pék-házba várták a látogatókat. Itt dr. Krisch András tartott előadást a Ponzichterek kenyeréről és a pékek boráról, majd Baranyai Konrád zenés műsora után is sokan voltak kíváncsiak a Ponzichter asszonyokkal folytatott beszélgetésre.

A Macskakő Gyermekmúzeumban felavatták Az év kiállítása 2018 táblát, majd a Kerekítő gyerekkoncerten Szabó-Bellán Tímeával és Gyulai Melindával énekelhettek-játszhattak a gyerekek. Népszerű volt a Szent Iván éji bűbáj címet viselő gyerek kalandtúra, amelyhez idén az Evangélikus Gyűjtemény is kapcsolódott. Az már szinte hagyomány, hogy az Erdészeti és a Bányászati Múzeum közreműködik a játék előkészítésében, lebonyolításában is. Az Eggenberg-házban tartotta meg hagyományos RETRO-Sopron előadását Bolodár Zoltán, amelyre szintén rengetegen voltak kíváncsiak.

Közel 30-an érdeklődtek Dr. Tóth Imre múzeumigazgató Kapuzárási pánik címmel indított sétája iránt, melyben kiderült, milyen változások elé néz az intézmény a Múzeumnegyed munkálatai során. A Folkfesten résztvevők közül sokan megnézték a Tűztornyot, illetve a Storno- és Fabricius-ház programjait, idén is népszerű helyszín volt a Várfalsétány, ahol Ez boszorkányság? címmel Dr. Németh Ildikó tartott előadást egy 16. századi soproni boszorkányperről, az Ars Historica Társulat közreműködésével.