Inspiráció, motiváció, párbeszéd

Inspiráció, motiváció, párbeszéd

A siker egyik záloga a párbeszéd – hangzott el Fertődön az Esterházy-kastélyban rendezett szakmai találkozón, melyre a megye minden területéről érkeztek múzeumpedagógusok, múzeumi szakemberek és pedagógusok. Három intézmény, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központja, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. és a Soproni Múzeum együttműködése révén létrejött rangos szakmai találkozó hátterét a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” európai uniós projekt adta.

„A megyei szakmai napon arra kerestük közösen a választ, hogyan tudjuk hatékonyan megszólítani a gyerekeket, milyen eszközökkel tudjuk érdeklődésüket felkelteni és fenntartani a múzeumlátogatás során” – fogalmazott Szabadhegyi Zita megyei múzeumi koordinátor, a rendezvényt kezdeményező múzeumi szakember. Az Eszterháza Központ nevében Tóth Éva marketing, kommunikációs és turisztikai igazgató köszöntötte a vendégeket.

A gazdag program első előadójaként Bojcsuk Anna, a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ koordinátori referense „Mi újság a szolgáltató múzeumokkal” című eladásán a szolgáltató múzeum kritériumrendszerével ismertette meg résztvevőket. Előadásában többek között arra tért ki, hogy a szolgáltató múzeum alap- és szolgáltató tevékenységét is a közönség igényei szerint alakítja, rendszeresen méri a látogatói elvárásokat, felkészül a hátrányos helyzetű látogatók fogadására, fejleszti digitális szolgáltatásait. Kiemelte, hogy  a szolgáltató múzeum innovatív, ügyfélközpontú, fenntartható.

Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.múzeumpedagógiai kínálatának bemutatása kiválóan illusztrálta a szolgáltató múzeum elméleti hátteréül szolgáló előadás gyakorlati megvalósítását. Harsányi Emese múzeumpedagógus elmondta, hogy a fertődi Eszterházy-kastély múzeumpedagógia kínálatát óvodáskortól a felnőttekig a látogatók igényeire szabták. Ilyen például az egészen kicsiknek kínált „Tündér séta”, amelynek során a barokk marionett színház segítségével ismerkedhetnek a 18. században élt gyerekek mindennapjaival az óvodások. Az „Eszterházi vigasságok pedig piknikkel, tánctanulással és a barokk konyha megismertetésével kínál vonzó szabadidős programot a felnőtteknek.

A találkozó szakmai szempontból legizgalmasabb része a kastélylátogatást követő workshop volt, melyet meghívott szakértőként Joó Emese múzeumpedagógus és néprajzkutató, budapesti múzeumi koordinátor vezetett. A műhelymunka alkalmat adott a résztvevők személyes motivációinak megosztására és a múzeumpedagógiai alapfogalmak közös tisztázására is.

A szakember szerint a múzeumpedagógia az az életszerű kultúraközvetítés, mely arra tanítja a gyerekeket, hogy szélesebb összefüggésben értelmezzék a történelmi tényeket, lássák, érezzék, hogy a történelmi alakok hús-vér emberek, személyes történetekkel. Amíg az iskola a kognitív képességeket, addig a múzeumpedagógia a kreatív intelligenciát, a kompetenciákat fejleszti a műtárgyak, a múzeumi környezet segítségével.

A szakemberek az Eszterházy kastélyban tett, tárlatvezetéssel egybekötött séta után feltérképeztek mindent, ami a pedagógiai hasznosítás része lehet. Megfogalmazták azokat a lehetséges irányokat, melyek az Esterházy-kastély múzeumpedagógiai szolgáltatásainak fejlesztéshez, népszerűsítéséhez szükségesek – összegezte a szakértő, Joó Emese, aki 2018 óta a  „Kiváló múzeumpedagógus” cím birtokosa.

A házigazda Eszterháza Központ munkatársai mellett budapesti, veszprémi múzeumpedagógusok, a Soproni Múzeum és a Soproni Evangélikus Gyűjtemények munkatársai is részt vettek a fórumon, de nagy számban érkeztek pedagógusok a helyi és soproni középiskolákból, környező településekről. A rendezvényt záró beszélgetésen kiemelték, mennyire fontos, hogy az intézmények munkatársai megismerjék, partnerként kezeljék és tiszteljék egymást.