Időkapu a Tűztoronyban

Időkapu a Tűztoronyban

A Soproni Múzeum idén is csatlakozik az Emlékhelyek Napja országos rendezvénysorozathoz, május 11-én, szombaton a Tűztoronyba várjuk látogatóinkat Nemes András művészettörténész tárlatvezetésére.

Korábban már beharangoztuk, hogy megújul a Tűztorony kiállítása, melynek az utolsó simításai zajlanak a napokban. A munkálatok során kiegészült a Tűztorony alsó romterületén és a közvetlenül fölötte levő szinten található római és középkori kőtár. Számos, eddig nem látott, a közelmúltban előkerült, kőfaragvány, szobrok, domborművek és építészeti részletek váltak így láthatóvá.
Emellett megújult és áthelyezésre került az alsó szint város makettje, de megtekinthetővé vált a borostyánkő útrekonstrukciója is, melyet eredeti kövek felhasználásával építettek ki az 1966-ban feltárt nyomvonalon.

A Tűztorony különlegessége, hogy térben és időben is egy valódi  történelmi utazást nyújt. Az épület Sopron alapításától egészen a jelenkorig vezeti el a látogatókat, hiszen a torony alsó kövei és a romterület a római korra nyúlnak vissza, a köztes szinteken Sopron különböző korszakai jelennek meg, míg a körerkélyről már a ma városát láthatjuk.

Emlékhelyek Napja 2019.
IDŐKAPU – Nemes András tárlatvezetése a Tűztoronyban
Időpont: 2019. 05.11. (szombat), 15 óra
Helyszín: Tűztorony, Előkapu

Előzetes regisztráció nem szükséges.
A tárlatvezetésen való részvétel a Tűztorony jegypénztárában megváltott belépőjeggyel lehetséges.
Belépőjegyárak:
felnőtteknek 1150,- Ft
diákoknak, nyugdíjasoknak 580,- Ft
gyermekeknek 300,- Ft