RETRO-Sopron a Jerevánon

RETRO-Sopron a Jerevánon

A soproni fotográfia legjelentősebb alakját ismerhetik meg augusztus 9-én este a Jereván lakótelepen a Soproni Múzeum és a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat közös szervezésében megrendezésre kerülő RETRO-Sopron képmutogatáson.  Az 50 éve elhunyt Diebold Károly fotográfust, a szakma és szakemberek maximálisan elismerik, a mindennapok embere mégis keveset tud róla. Bolodár Zoltán zenés válogatásában a Soproni Múzeumban őrzött közel 15 ezer Diebold-felvétel tükrében mutatja be az alkotó életművét.

-Korábban úgy tartottuk, hogy az 50 éve elhunyt soproni Diebold Károly fotográfus a város szépségeinek a megörökítője. A jelenleg is feldolgozás alatt lévő életmű ismeretében ezt a képet szeretném árnyalni, és megmutatni a Diebold életmű új aspektusait a nézőknek – fejtette ki Bolodár Zoltán. – Az előadásban a megszokott „Dieboldos” képeken kívül egy eddig kevésbé ismert világ is megjelenik, többek között a soproni üzemek, közintézmények és a szociofotó kategóriájába sorolható ábrázolások. Az életmű átfogó értelmezése ugyan még várat magára, annyi azonban bizonyos, csak olyasvalaki képes ilyen jelentőségű életművet hátra hagyni, aki szenvedéllyel szereti a munkáját, aki Sopron megszállottja. Hiszek abban, hogy ha valamit nagyon szeretünk és időt, energiát nem sajnálva foglalkozunk vele, az formálja a környezetünket és formálja saját magunkat is.

A Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata és Soproni Múzeum közös szervezésében rendezett zenés vetítéssel kapcsolatban Tóth Éva, a részönkormányzat elnöke elmondta: A Jereván lakótelep nagyszabású felújításai között a Szolgáltatóház felújításakor cél volt az, hogy kulturális rendezvények igényes közösségi térévé tegyék a helyet. – Minden fejlesztésnek, felújításnak egyébként is értelmet az ad, ha minden szempontból a közösséget szolgálja – tette hozzá Tóth Éva, akinek szívügye, hogy a Jerevánon is legyen RETRO-Sopron a Szolgáltatóház „átriumában” , amit a városrészben lakók megkedveltek és ahol ma már egymást követik a sikeres ingyenes szabadtéri rendezvények.

A tavalyhoz hasonlóan a nyáresti vetítésen lesznek székek, de a piknik hangulatot kedvelők akár plédet, pokrócot is hozhatnak. Hűvös idő esetén kérjük, hogy hozzanak magukkal takarót, hogy ne fázzanak az előadás alatt.

Diebold Károly (1896-1969) életművét napjainkig számon tartják és kutatják történészek, restaurátorok, illusztrátorok, műemlék-védelemmel foglalkozó szakemberek. Képei segítségével újult meg számos soproni műemlék, amelyeknek eredeti állapotát csak az ő fotográfiái őrizték meg. Számos Sopronról szóló könyvhöz készített illusztrációt, a korszak legjelentősebb, Sopron és környékét kutató szakembereivel dolgozott együtt. Közülük a legismertebb Csatkai Endre neve, akinek számos publikációját segítette képeivel.

RETRO-Sopron: A fotográfus, akinek a végzete Sopron
Helyszín: Jereván lakótelep Szolgáltatóház (belső füves udvara), Kodály Zoltán tér 12.
Időpont: 2019. augusztus 9., péntek 20:30 óra (esőnap: 2019. augusztus 10., szombat)
Előadó: Bolodár Zoltán, a Soproni Múzeum fotóarchívumának vezetője