Láncos Miklós, Mikulás vagy Télapó?

Ha a december 6-i Szent Miklós-nap „főszereplőjét” nézzük, azt látjuk, hogy az elnevezés körül nem kis zavar uralkodik. A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékot osztó Mikulás eredetileg a katolikus felekezetű vidékeken Szent Miklós myrai püspök népies alakja. Története a Legenda Aureaból ismert. Eszerint a püspök városában egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós püspök elhatározta, hogy segít rajtuk. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt zacskót tett a szegény ember ablakába.

Szent Miklós legendája kapcsán terjedt el a 19. században, elsőként a németországi városokban, az a szokás, hogy Mikulás napjának előestéjén az ablakokba helyezett kitisztított csizmákba szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló csomagot tesz. A Szent Miklós napi magyar népszokások közé is átszűrődött hagyomány szerint a Mikulás házról házra járva, az őt kísérő ördögszerű krampuszok közreműködésével vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket.

Az 1960-as években, a Nyugat-magyarországi falvakban és városokban, Szent Miklós napjához kötődően még szokásban volt egy ijesztő, ördögszerű lény megjelenítése. Alakja szintén a szent legendáiból veszi eredetét. A róla szóló csodás történetek szerint ugyanis többször legyőzte, megszégyenítette és távozásra kényszerítette az előtte megjelenő Sátánt. Mi, akik az 50-es éveinkben járunk, vagy a tőlünk idősebbek, még jól emlékszünk a Szent Miklós nap előestéjének álarcos, jelmezes alakoskodóira. A rábaközi Csornán, Szilban, Kapuvárott vagy Hövejen a fiatal legények kifordított bundában, fejükön rémisztő, nyúlbőrből készített maszkkal, láncot csörgetve, házról-házra jártak, az utcán ijesztgetve, néha meg is verve a járókelőket. Magyarországon éppen vidékünkről, a Sopron megyei Csepregről ismerjük első írásos említését. Egy 1785-ből való tanácsi határozat megtiltja, hogy a „láncos Miklósok” a gyermekeket ijesztgessék. – Nem sok eredménnyel.

A 20. század második felében a Mikulás alakját a szintén ajándékhozó Télapó szorította kissé háttérbe. Tévhit azonban, hogy ez szovjet hatásra, az orosz Gyed Moroz (Fagy Apó) politikai hátszéllel végbement adaptációja lenne, ugyanis a Télapó alakja, a Mikulás mellett, már a 19. század közepén többször felbukkan szépirodalmi alkotásainkban, példának okáért Arany János költészetében is.

Az említett terminológiai zavart, úgy tűnik, napjaink globalizációja oldja fel.  A mai gyerekeket meglátogató, megajándékozó „szekularizált” Szent Miklós (Mikulás) már nem a mennyben lakik, hanem a Lappföldről elindulva járja körbe rénszarvasok húzta szánján a világot. A neve sem Mikulás már, hanem Joulupukki. Minden változik, néphagyományaink is, és ez így van rendjén.

Illusztráció: Mikulás az ajándékokkal. Mézeskalácsra való színes nyomat, 20. század első fele

Csiszár Attila néprajzkutató, Soproni Múzeum