Életre kelt legendárium

Életre kelt legendárium

A múzeum hiteles történelmi helyként a tárgyain keresztül mesél, tereiben tetten érhető a múlt bölcsessége. De örömmel bábáskodik a családi legendák világra hozatala felett is, összekapcsolva a személyes történelmet a tágabb közösségével, hogy mindkettő bölcsességéből meríthessen az, akinek szüksége van rá – olvasható Soproni Témában, ahol Martos Virág a Macskakő Gyermekmúzeum Családi legendárium irodalmi pályázatának legszebb pillanatiról mesélt.

„Életre kelt a családi legendárium – a Macskakő Gyermekmúzeum tavaly már másodszor írta ki irodalmi pályázatát. A megmérettetés célja az volt, hogy a gyerekek minél többet beszélgessenek az idősebb rokonokkal, gyűjtsenek össze érdekes sztorikat a család életéből. A pályázat 2019-ben is sikeres volt, a szervezők pedig egy érdekes megállapítást tettek.

– Több esetben is azt tapasztaltuk, hogy a diákok egy családi traumát dolgoztak fel, mondhatjuk azt is, hogy kiírták magukból ezeket a történeteket – mondta Martos Virág, a Soproni Múzeum közművelődési munkatársa, a pályázat szervezője. – Volt olyan kisfiú, aki dédapja hadifogságának emlékeit mutatta be. Az idős férfi nem beszélt családjának az őt ért borzalmakról, de a naplójában leírta azokat. A dédunoka pedig a napló alapján készített egy prezentációt, azt illusztrálta. Érdekesség, hogy a soproni család féltett kincse lett a dédpapa naplósorozata, a hadifogságról szóló részhez például egy saját karácsonyi szertartás is kötődik.

Egy másik diáklány a dédanyja történetét vetette papírra, aki 1944-ben elveszítette egyetlen lányát. A pályázat zsűrije szerint az alkotás hiánypótló abból a szempontból, hogy az apa–lánya viszonyban a lány szemszögét mutatja be, a nők halálfélelmét egy férfiak uralta hagyományos társadalomban.

– Arra döbbentünk rá, hogy a pályázat nemcsak az eredeti célját érte el: tehát elindított egyfajta kommunikációt a különböző nemzedékek között, és a családi traumák feldolgozásának is hatékony eszköze lett – tette hozzá Martos Virág. – Éppen ezért fontosnak tartjuk azt, hogy folytassák a fiatalok a történetek gyűjtését és újraalkotását, mert a mi történeteinkből formálódik a közösség megélt tudása. A családban a szülőktől, nagyszülőktől hallott jó és rossz élethelyzetek sztorijai éppúgy segítséget nyújtanak az életünkben felbukkanó nehéz szituációkban, mint a történelmi múltunk eseményei, történetei. A múzeum hiteles történelmi helyként a tárgyain keresztül mesél, segít eligazodni az életben, tereiben tetten érhető a múlt bölcsessége. Így örömmel bábáskodik a családi legendák világra hozatala felett is, összekapcsolva a személyes történelmet a tágabb közösségével, hogy mindkettő bölcsességéből meríthessen az, akinek szüksége van rá.”

Megjelent a Soproni Téma 2020. január 22-i számában / Huszár Judit