Tóth Imre: Szent György – Május elsején
„Felhasználtam az én drága apám Szent György képéhez készült vázlatát, amelyet ő 1854-ben rajzolt. Boldogult apám bizonyára nem sejtette, hogy képe egykor ilyen célokat szolgál majd.”
A 20. század a nagy átalakulások évszázada. Az emberek életének hagyományos díszletei, megszokott tárgyai viharos gyorsasággal eltűntek, vagy átalakultak. Ráadásul az egymás sarkát taposó politikai rendszerek szinte kivétel nélkül gyökeresen kiirtandónak bélyegezték az előzőeket, amit pedig a múltból nem sikerült végképp eltörölni, azt igyekeztek retusálni, vagy saját képükre formálni. Ilyen szellemi és fizikai átlényegülést példáz id. Storno Ferenc 1859-ben készült, Szent Györgyöt ábrázoló képének a sorsa is. Storno a művészettörténet klasszikus témáját, a vérszomjas sárkányt elpusztító lovag történetét dolgozza föl. A 19. századi változat a megszokott ábrázolások sémáit követte. A lóháton ülő Szent György lándzsájával döfi le a lábainál tekergőző fenevadat, így szimbolizálva a Krisztusba vetett hit és a kereszténység erejét. A 20. század fenekestül felfordult világában elérkezett az idő a lomtárban porosodó reliktum újrahasznosulására. Túl a „régi” Magyarország sok szempontból valóban anakronisztikus világának bukásán, de még a trianoni „végítélet” előtt, a proletárforradalmi „Zeitgeist” hatására a kép kontextusa jelentősen átformálódott. Az 1919. március 21. után berendezkedő proletárhatalom felszólította a helyi művészeket, hogy alkotásaikkal hirdessék az új világ szellemiségét, világmegváltó erejét. Három másik alkotó mellett ifjabb Storno Ferenc is elkészítette a maga propagandaművét. A kép lóháton ülő, atléta termetű ifjú ábrázol, akinek baljában szétszakított lánc jelképezi az elnyomás alól felszabaduló munkásosztály elemi szabadságvágyát, miközben jobb kezében tartott lándzsája a lábainál heverő, a kapitalizmust megtestesítő sárkány testébe fúródik. A dicsőségesre maszkírozott kommunista-világmegváltó hátterében a felgyújtott városok az elmúlt világégést idézik, lándzsája nyelén pedig a munkásosztály ünnepe, május elseje zászlaja lobog.
A fenntartva megszüntetett ikonográf szuperprodukció nemcsak a világ át- és felfordulását modellezi, hanem a fennmaradást biztosító stratégiáinkat, a tragédiákon felülkerekedő életutat, a reziliencia képességét is.
