Legrégibb fa leleteink a középső bronzkorból

„Az 1990-es években, fiatal muzeológusként, egy meghatározatlan fa eszközkészletet az 1817-ben, Aknaszlatina mellett előkerült Királyvölgyi leletként azonosítottam a Magyar Királyi Földtani Intézet Múzeumának ismertetőjében talált régi fénykép segítségével. Bár a leletek koráról ekkor még semmi biztosat nem tudtam, de tény hogy nagyon jó, szilárd állapotúak voltak, s azt is tudtam, hogy ezt a sónak köszönhetik.

Meghatározásomat a korabeli múzeumi vezetés nem találta helyesnek, de aztán nem sokat foglalkoztak vele. 2007-ben aztán egy kör e-mailben kereste ezt a leletet Anthony Harding, jónevű angol bronzkoros régész, minthogy hollétéről sehol nem lehetett információt találni.
Hardingnak a párhuzam kellett, mivel a királyvölgyi lelőhelytől nem messze, az erdélyi Betlentől (Brassó megye) egy  hasonló leletekből álló együttest tárt fel. Válaszoltam erre a megkeresésre és ő rövidesen itt termett nálunk, s az azonosság számára sem volt kérdéses. A leletek korát az angol szakember segítségével végre sikerült C14 izotóppal meghatároztatni, s kiderült, hogy ezek mintegy 3500 évesek!

A leírt faeszközök egy érdekes őskori sóbányászati technológia emlékei. Az egyetlen fatörzsből kivájt vályú alján szabályos távolságokra szegletes lyukakat vágtak, amit ékekkel, benne náddal és farostokkal annyira tömítettek el, hogy a vályúba vezetett édesvíz éppen csak csöpögjön. Az édesvíz aztán lassan feloldotta a sót, és több oldalról felszabadított kis sótömböket képzett, melyeket aztán a vályúhoz tartozó fakalapáccsal leütöttek. Megvolt a szállítható méretű kősó! A leírt művelet ugyan a
középkorban már rablógazdálkodásnak nevezték volna, a bronzkor viszonyai közt azonban ez elfogadhatónak számított. „
Dr. Szemán Attila