„Szalados, szaladj el, málé, maradj el!”
Sorozatot indítottunk egy múzeumi tárgy és a hozzá kapcsolódó böjti étel, a szalados kapcsán. A múlt heti bejegyzésben mutattuk be a szaladostepsit, a Lenck-villa néprajzi kiállításának egy böjtben használt műtárgyát. Utánajártunk, készítenek-e manapság is szaladost, ezt az egészséges finom böjtös ételt. A Macskakő Gyermekmúzeum múzeumpedagógusai, Martos Virág és Egresits Anita megtalálták a Sárváron élő Papp Józsefet és feleségét, Piri nénit, akik minden évben megsütik. Az alábbi interjúban felváltva mesélnek róla – úgy, ahogy a süteményt is készítik – Jóska bácsi mindjárt bele is vág a közepébe:
– Jobbfajta búzát kell beszerezni, ami nem apró, nem törekes, szép egészséges szemek legyenek benne. Először is „megeregetem” az udvaron: egy méterről átöntöm egy lepedőből egy edénybe a búzát, (áteresztem széllel), hogy kimenjen belőle a por. Általában egy vödör búzából készítem (kb.2 liter). Kiválogatom a tört szemeket, ráérek…Utána a fateknőbe teszem bele és felöntözöm. Nem szabad vízben áztatni, de nedvesen kell tartani. Régen is úgy szokták az asszonyok, hogy a kezüket mártották bele vízbe és azzal meglocsálták minden nap. Melegebb helyen kell tartani, 10-15 fok legyen legalább.
– Megjelent lelki szemeink előtt egy jókora fateknő, meg is kérdezzük: hol fér el náluk?
– Leteszem a pincébe. De régen az ágy alatt csiráztatták, sötétbe is lehet. A búzaszemből 8 nap alatt kibújik a gyököcske, utána meg a rügyecske. Akkor kell átválogatni újra: rózsaszínes-szürkés színű az a gabonaszem, ami gombával fertőzött. Azt ki kell szedni. De ne nőjön nagyra, zöldre a csíra, akkor megkeseredik! A csírázáskor a búzában levő keményítő cukorrá alakul, attól édes. Aztán a radiátoron ki kell szárítani. Utána ledarálni húsdarálón. Ebből már készíthető a szalados. Eddig én szoktam előkészíteni, utána a feleségem kikeveri és megsüti. Ő ért hozzá. (nevet)Azt mondták, hogy amikor a feleség kikeveri a masszát, nem szabad megszólalni! Ha megszólal, a szalados nem lesz csippás ! (Nem lesz finom fényes réteg a tetején). „Szalados szaladj el, málé maradj el”… amíg keveri, állandóan ezt kell mondani magában.
– Faggatózunk: ennek mi lehet az értelme? Pl. a málé, mit jelent?
– Egyes vidékeken a kását málénak is hívták. A kikevert massza kásaszerű végül is. „Szalados”az meg annyit tesz, hogy keményedjen meg. Fusson előre! A málé meg maradjon el, a kása meg süljön össze. Mifelénk keményebb a szalados, Orosháza környékén lágyabb, csíramálénak mondták, kanállal kellett enni. Nagyon laktató étel a mienk, mert sűrű. Az orvosok nagyon ajánlják, tudniillik ebben benne van a korpa is, ettől érdes. A beleket tisztítja, mint a smirgli. A szegények eledele volt, a kötényükbe tették, és amíg kiértek a földre dolgozni, megeszegették.
– Piri néni folytatja a mesélést, a munkamegosztás szerint ő süti meg Jóska bácsi által előkészített búzacsírát.
– Amikor le van darálva a búza, fogok egy tepsit, abba a darálékot, jó forró vízzel fölengedem, olyasfajta hígra, mint a smarni tésztája. (Jóska bácsi közbeszól: mint a piskótáé).Vizet töltök a tepsi aljára és a masszát beleöntöm. De teszek bele még cukor helyett mézet. Esetleg barnacukrot. Ennek még dagadni kell. Fél óra alatt megsül, nézni kell, akkor jó, amikor elválik a tepsi szélétől. Vagy kést beledug, meglátja, hogy marad-e rajt tészta, amikor már nem ragad rá, akkor lesz jó. Akkor kész, amikor fényes a teteje, akkor olyan cukros, olyan nagyon finom. Kockára szoktuk felvágni.
– Kiváncsiank vagyunk, használtak-e kerámiából készült szaladostepsit?
– Nem, ezt a rendes sima pléhtepsit. Nem is volt zománcos régen. Nagyanyám is, keresztanyám is sütötte a szaladost. Mi böjtben csak egyszer csíráztatunk, mert hosszadalmas, de háromszor is sütök! Ha kérik a gyerekek…Böjtös ételek voltak még: tejfölös bab, minden pénteken. Meg „szilvamag a levibe”: szilvát, almát, meg körtét aszaltak. Ebből a háromból főzték a maga levibe, úgyhogy nem tettek semmit bele talán csak egy kis cukrot.
A beszélgetés még árad, hallunk a tollfosztásról, a gazdálkodásról. Azzal válunk el, hogy kapunk kóstolót, legalábbis képen arról, ha elkészül náluk a szalados. Bevallom: irigyeljük a nyugalmukat, a ráérő idejüket. Azt, hogy a mindennapi életük része maradt ez a türelmet kívánó-, mondókával varázsló böjti szokás. Arra inspirálnak,- s reméljük, hogy másoknak is kedve kerekedik- hogy mi is belefogjunk ebbe!
Beszámolunk róla, sikerül-e fényes-csippásra a teteje!
