Április 18-án ünnepeljük a Műemlékvédelmi Világnapot

Április 18-án ünnepeljük a Műemlékvédelmi Világnapot

Sopron nem csupán Magyarország műemlékekben második leggazdagabb városa, Sopronhoz kötődik II. Lajos azon intézkedése, amely Magyarország első műemlékvédelmi rendeletének tekinthető. A Fő tér valamennyi épülete különleges és érdekes történettel bír, most a Fő tér 2. számú házét ismertetjük.

A mai Fő tér 2. telkén eredetileg két ház állt. A középkori eredetű épületek tulajdonosainak nevét legkorábban az 1450-es évekből ismerjük.  Az egyik épület mögött árusítóbódék voltak, ennek nyomát őrzi a Fő tér 2. és a 3-as számú házat elválasztó köz, illetve a 3-as számú ház baloldali későbbi hozzátoldása. A soproni piactéren elhelyezkedő épületek tulajdonosai többnyire iparos-kereskedő polgárok voltak és a 15. század végétől a két épület többnyire egy tulajdonos kezében volt. A ház egyik része 1511-ben házasság, a másik 1512-ben vásárlás útján került Moritz Pál kereskedő birtokába. 1524-ben azonban már el akarta adni, a városi tanács pedig szerette volna megvásárolni, hogy lebontassa, ezzel növelve a piac területét. Az ingatlanra azonban szemet vetett Voit Mátyás is, aki a király, II. Lajos alharmincadosa volt. Voit az uralkodóhoz fordult, támogatásért és kérése meghallgatásra lelt: II. Lajos 1525. április 21-én elrendelte, hogy a házat csak Voit Mátyásnak lehet eladni, elbontani pedig nem szabad, mert a tér így is elég nagy és veszítene szépségéből. Bár Voit mindent megtett, hogy megszerezze az épületet, következő év decemberében már elcserélte egy Szent György utcai házra.

A 17. században az épületben volt a városi kenyérbolt, majd 1642-ben a Fekete Elefánt –majd: Angyal, Fehér Angyal – patika költözött át az épületbe a Fő tér 8. szám alól. Egy évvel később Gensel Kornél gyógyszerész birtokába került a patika, az épületet ő építette át, kétemeletes lábasházzá. Unokája volt Gensel Ádám, a méltán híres orvos, botanikus, aki apjával ellentétben már nem működtette tovább a patikát, így az kikerült a család kezéből. Még a Gensel család tulajdonlása idején, a 18. században a patikát bővítették, ekkor szűnt meg a lábas homlokzat. Mai formájára Spiess Vince gyógyszerész építtette át a 19. század közepén. 1968 óta működik a régi gyógyszertár helyén a Patika-ház, a Soproni Múzeum gyógyszerészettörténeti kiállítása.