Az öröm és életigenlés ünnepe

Nagy várakozással készülődünk Pünkösd ünnepére: kíváncsian figyeljük, nyílik-e már a hűvösebb idő ellenére a pünkösdi rózsa és a bodza, hogy illatozzanak és színesítsék idén is a Macskakő Gyermekmúzeum virágkapuját? Királynét ugyan nem választottunk, de aki az ünnepre feldíszített virágkoszorús kapu alá áll az Eggenberg-ház udvarán, királynénak érezheti magát arra a pár percre. Feltéve, ha nem csiklandós…

Miért is? Ifj. Nemes András néprajzkutató kollégánk kéziratából kiderül:
„Természetes, hogy a’ királynét ismerni kívánás mindenütt nagy ’s élénk: de kísérete szorgosan őrzi fejedelemnéje arczát. A ’pünkösti királyság’ szójárás hihetőleg e’ játéktól vette eredetét, minthogy a’ választott királyné urasága csak estig tart. Pünköst vasárnapja délutánján a (…) 13-14 éves leánykák összeállnak, körükből egyet, többnyire a’ legszebbet vagy leggazdagabbat királynénak választják, azt fölpiperézik, arczát nagy selyemkendővel vagy sűrű fátyollal takarják, fejére virág-vagy sík-koronát tesznek, s házról házra énekelve vezetik: azon, mit itt ajándékul kapnak, ez estve vígan mulatoznak.” – így ír a Regélő folyóirat 1840-es évfolyama elsőként a rábaközi pünkösdi királynéválasztásról.

Hegykőn az 1950-es évekig élt ez a szokás. A lányok már pünkösd előtt 2-3 héttel választottak egy királynét az ötödik-hatodik osztályos korúak közül. Csak olyan lány lehetett királyné, aki nem volt nevetős és csiklandós. A királyné tarka ruhában a hóna alatt átkötött fátyolban, tulipános fejdísszel, pünkösdi rózsából vagy más virágból kötött koszorúval a fején szerepelt. A fátyol sűrű szövésű volt, nem lehetett átlátni rajta, ezért két oldalról két kísérő vezette a lányt. Általában azonos falurészen lakók vagy osztálytársak voltak együtt. A mögöttük lévő párok vitték a virággal díszített kosarakat. A pünkösdölés délután 2-3 órakor kezdődött, a litánia után. Minden házhoz bementek, de az ének bevezetését csak ott mondták, ahol sejtették, hogy több pénzt kapnak. Ezután következett az ének és a „magyaros tánc”: párba álltak, átfogták egymás derekát, vállát és ritmikusan, tánclépésben forogni kezdtek. Tánc közben a királyné nem nevethette el magát és nem táncolhatott. A ház népe és a fiúk természetesen próbálták megnevettetni: ha a királyné elnevette magát, akkor a „nyüves” jelzővel illették. A nyüves királynéról levették a fátyolt és áttették egy másik lányra, ő pedig beállt a kíséretbe.

Tánc közben így énekeltek:
„Elhozta az Isten piros pünkösd napját,
Mink is meghordozzuk királynénk asszonyát.
A mi királynénkat nem is anya szülte,
Hanem a harmat rózsákból nevelte.
Soha bizony nem menyasszony,
Csak pünkösdi rózsafajta:
Ancitus, páncitus, tarka tulipános.
Hintsetek virágot az Isten fiának,
Mert kicsinyek vagyunk, nagyot nem szólhatunk.
Kocsis, kocsis, komámasszony,
Szél fújja pántlikáját.
Ugorj, babám, kilencet,
Kilenc után még egyet,
Hadd legyen tíz.”

A kapott dolgokat a kosaras lányok gyűjtötték. A pünkösdölés befejezése után a pénzt elosztották, a tojást sült tojásnak (rényének) megsütötték és közösen megették.