
Megmenekült Julcsi, a cselédlány
Az iskolai őszi szünetre egy önállóan bejárható nyomozós játékot kínált a Soproni Múzeum csapata Mentsük meg Julcsit! címmel. A történet szerint a Lenck-villában dolgozó cselédlány nagy bajba keveredett, mert bár megígérte asszonyának, hogy estére megsüti a Panama tortát, a féltve őrzött családi receptet sehol sem találja. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül kínált receptvadászatot advent első hétvégéjén ismét kipróbálhatják a játékos kedvű látogatók.
Délután kettőtől egymásnak adták a kilincset kicsik és nagyok, családok és baráti társaságok Sever Mihály Bécsi úti pékműhelyében, hogy segítsenek a bajba jutott cselédlánynak: – Az őszi szünetre érkeztünk Sopronba és olyan családi programot kerestünk, amiben a kisebb gyerekeink és mi szülők is jól érezzük magunkat – avatott be a részletekbe a darázsfalvi (Trausdorf) Mogyorósi-Kornfeind családból Péter, az édesapa. – Eddig ügyesen összedolgozunk a Pékházban, kellett a nyelvtudásunk is, hiszen a torta receptje németül van, ez szerencsére nekünk nem okozott gondot.
A Julcsival együttérző látogatók először a segítséget kérő leány levelét kézbesítették a műhelyben, megkörnyékezték a péklegényt, majd a személyzetet kicselezve szaladtak a Panama torta receptjével az Angyalpatikán át a Lenck-villába. – A játékban közösen nyomozhatott egy család és közben észrevétlenül rengeteg információt kaptak a múzeumi terekben a korabeli életmódról, szokásokról – mondta el Szabadhegyi Zita, a program egyik megvalósítója. – A levelekből például kiderült, milyen kiszolgáltatott volt egykor egy cseléd élete, mennyire félt Julcsi, hogy elcsapják a háztól, s mehet ajánlólevél nélkül a cselédkorzóra munkát keresni.
A kiállítóterekben a múzeum munkatársai péklegénynek, cselédlánynak öltözve gördítették tovább a nyomozást, irányították tovább a Fő téri egykori Angyal Patikába a látogatókat, hátha a Patikusné és barátnője segít a kézírásos németnyelvű recept lefordításában. A villába érve Lenckék szigorú komornája állta a vendégeket útját, de végül mindenki sikerrel járt és találkozhatott az alagsorban izgatottan várakozó fiatal cselédlánnyal. Jutalomként a játékosok a Soproni Múzeum gyűjteményben megtalálható Panama tortat receptjét vihették haza, amit előzetesen a múzeum Storno-konyha nevű gasztro csapata megsütött és egyöntetűen nagyon finomnak ítélt.
Aki most lemaradt róla, Advent első hétvégéjén, november 27-én szombaton ismét játszhat a Soproni Múzeum Mentsük meg Julcsit! nyomozós játékán.