Megalakult a Lenck-villa kamaraegyüttes

Megalakult a Lenck-villa kamaraegyüttes

A megújult Lenck-villa és a polgári világot idéző különleges kiállítóhely komolyzenei programjai a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendenek Sopronban. Dárdai Árpád karnagy, a múzeum munkatársa most egy új soproni formáció, a Lenck-villa Kamaraegyüttes megalakulását jelentette be, mely első alkalommal december 18-án, a múzeum adventi hangversenysorozatának befejezéseként mutatkozik be a Deák téri villában.

A Soproni Múzeum alapítójáról, Csatkai Endréről kevesen tudják, hogy nemcsak jól zongorázott, de vasárnap délelőttönként zenetörténeti előadásainak illusztrálására műveket adott elő, zenehallgatásokat szervezett. A soproni muzsika története (1925) című kötetében kiemeli,  hogy a polgárosodás idején a kamaramuzsikálás léleképítő időtöltéssé, sőt divattá vált. Csatkai múzeumlátogatás, városnézés során vagy épp saját otthonában a fiatalok megszólítására a képzőművészetet mellett a zenét is tudatosan használta.

A Lenck-villa Kamaraegyütteselsősorban soproni muzsikusokból áll és méltón idézi a villa zenei hagyományát.  Fiatalokat is soraikba fogadnak, akik az együtt muzsikálás fortélyait elsajátítva mutathatják be tehetségüket a különleges környezetben. Az ismert soproni zenészek, mint az együttes alapító tagjai garantálják a színvonalat, emellett tisztségeket is betöltenek: a Lenck-villa Kamaraegyüttesének művészeti vezetője Vargáné Magyar Ágnes, titkára pedig Sárközi Gábor. Alapító tagok még Barnáné Freivolt Valéria és Dárdai Árpád.

A múzeum Adventi hangversenysorozatának befejezéseként december 18-án, szombat este 6 órakor mutatkozik be a nagyközönségnek a Lenck-villa Kamaraegyüttese, ahol az együttes tagjai szólóműveket adnak elő.

A Lenck-villa Kamaraegyüttesének 2021. december 18-i műsora:

G.P. Telemann D-dúr viola da gamba szonáta – Előadja: Sárközi Gábor-nagybőgő;
J.S. Bach Sarabande a d-moll szvitből – Előadja: Barnáné Freivolt Valéria-gordonka;
J.S. Bach Gigue a d-moll partitából – Előadja: Vargáné Magyar Ágnes-hegedű;

Első fiatal muzsikus közreműködő Sárközi Rózsa-hegedű, felhangzik

J.S. Bach Sarabande a d-moll partitából;
J.S. Bach f-moll zongoraverseny – Előadja: az együttes és Dárdai Árpád-zongora