Szerencsés új esztendőt!

Ki gondolná, hogy nagyanyáink régi, kopott imakönyve, amelynek már a sok forgatástól meglazult lapjai is kifelé igyekeznek, mennyi titkot, emléket rejthet. Az imakönyvben őrizték az újmisén vagy a búcsújáráson emlékül kapott, illetve vásárolt kis szentképeket. A Márk napi – április 25 – búzaszentelésről hazavitt pár szál búzát is lapjai közé rakták, mert szentelménynek tartották, a néphit különös erőt tulajdonított neki. Volt, ahol az állatoknak adták, máshol gyógyításra használták, vagy égiháború idején a tűzbe vetve, villámcsapás ellen tartották hasznosnak. Hasonló céllal vittek haza imakönyvükben az úrnapi körmenet útvonalán felállított oltársátrakat díszítő virágokból, amelyek megszentelődtek az által, hogy a pap a sátorban a szertartás alatt elhelyezte az oltári szentséget.

Egy, a Soproni Múzeum Néprajzi Gyűjteményében őrzött imádságos és énekes könyvből azonban ezeknél látszólag jóval profánabb tárgy került elő. Lapjai lepréselt négylevelű lóherét rejtettek. A négylevelű lóhere a pillangósvirágúak családjába tartozó fehér here viszonylag ritka változata. Az európai kultúrkörben, a kelták óta, a szerencse szimbólumának tekintik. De nem minden négylevelű lóherét tartanak szerencsét hozónak, hanem csak azt, amit keresetlenül, véletlen találnak. A keresztény szimbolikában a négy levél a négy evangéliumot, valamint a keresztet, amelyen Jézust megfeszítették, jelképezi. Szerencsehozó volta miatt kapott helyet az új esztendő első napjához fűződő jelképek – a malac, kéményseprő és a lópatkó – között.

Mást, mi sem kívánhatunk, hozzon mindenkinek az új esztendő sok szerencsét!