Tudományos híreink

Egy régi soproni ház a Kolostor utcában: a Zichy-Mesko palota

Egy régi soproni ház a Kolostor utcában: a Zichy-Mesko palota

A soproni utcákon járva, számos régi épület mellett megyünk el. Ritkán kérdezzük magunktól: kié volt ez az épület, ki lakott benne, mi a története? A Kolostor utcában sétálók felfigyelhettek rá, hogy megújult a Zichy-Mesko palota homlokzata. Bár az épület értékeire egy 2010-ben indult nemzetközi kezdeményezés, a Discover Baroque Art – Virtual Museum (Fedezd fel a barokk művészetet – Virtuális Múzeum www.discoverbaroqueart.org) már felhívta a figyelmet, mégis, nem árt újból röviden összefoglalni, mi az, amit róla és tulajdonosairól tudni lehet.

Bővebben

A Soproni Múzeum őrzi Andrea Pozzo értékes metszetét

A Soproni Múzeum őrzi Andrea Pozzo értékes metszetét

Andrea Pozzónak, a neves jezsuita ezermesternek, a római Sant’ Ignazio és a bécsi egyetemi templomok díszítőjének kevés műve ismert Magyarországon. Közéjük tartozik a Kiscelli Múzeum Xavéri Szent Ferenc oltárképe 1701-ből, valamint a Soproni Múzeum Mária Immaculatát ábrázoló metszete. Ennek rövid elemzésére vállalkozik Veress Ferenc művészettörténész, a múzeum munkatársa.

Bővebben

Kutatások a bécsi utcai Keresztelő Szent János kápolnában

Kutatások a bécsi utcai Keresztelő Szent János kápolnában

Idén ünnepli újraszentelésének 125. évfordulóját a johanniták egykori kápolnája. A 19. század végi, 1890-ben befejeződött, Storno Ferenc által végzett neogótikus megújítás óta eltelt idő nem múlt el nyom nélkül az épületen. Ezért Horváth Imre városplébános felújítás munkálatokat végeztetett a templomban.

Bővebben

A restaurált vashonvéd a kiállítás egyik különlegessége

A restaurált vashonvéd a kiállítás egyik különlegessége

A Lábasházban nyíló első világháborús időszaki kiállításra megújult egy, a szobrok történetében különlegesnek számító alkotás. A háború egyszerű honvédját ábrázoló szobor a történelmi Magyarország vashonvédjainak kategóriájába sorolható. Oláh Rezső, a múzeum fa-bútor restaurátora nemcsak a szobor restaurálását ismerteti, történeti háttérrel is szolgál erről
a műtárgytípusról.

Bővebben

Viseletbe öltöztetett játékbabával gazdagodott a múzeum

Viseletbe öltöztetett játékbabával gazdagodott a múzeum

Ritka és különleges darabbal, egy rábaközi viseletbe öltöztetett játékbabával gazdagodott a múzeum néprajzi tárgygyűjteménye. Még a 20. század első felében is szokás volt, hogy a kislányok rongyból maguk készítette babát öltöztettek a helyi viselet kicsinyített másába. Mivel a játék során a babák elpiszkolódtak, elhasználódtak, ritkán őrizték meg azokat. A kapuvári Lakos család révén „érkezett” egy ilyen baba a múzeumba, melyet Csiszár Attila néprajzos muzeológus mutat be.

Bővebben

Helyreállítják a Széchényi család nagycenki kastélykápolnáját

Helyreállítják a Széchényi család nagycenki kastélykápolnáját

2014 októberében Kovács Zoltán államtitkár – Firtl Mátyás országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalására reagálva – ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben a cenki kastélyegyüttes és Széchenyi-hagyaték értékmegőrző felújítása során helyreállítják a kastélykápolnát is. Az aktualitás okán Kelemen István a Soproni Szemlében megjelent (2011/2), Adatok a cenki kastélykápolna és remeteség történetéhez című tanulmánya alapján foglalta össze a kápolna történetét.

Bővebben

Elkezdődött a Zichy-Mesko palota felújítása Sopron belvárosában

Elkezdődött a Zichy-Mesko palota felújítása Sopron belvárosában

A közelmúltban kezdődött meg a Zichy-Mesko palota Kolostor utcai homlokzatának felújítása, valamint a földszinten üzlethelyiségek kialakítása. A Sopron város tulajdonában álló épületben műemléki kutatás eddig még nem folyt. Az első osztályú barokk épületnek szobrokkal díszített lépcsőházát, az 1770 körül kifestett, két emeletet magába foglaló dísztermét, valamint a faburkolattal és stukkókkal díszített egyik szobáját is csak kevesen ismerhették.

Bővebben