A Sopron örök! kiállítás animációs filmjéről mesélnek a készítők
Interjú Huszár Dániellel és Bognár Éva Katinkával
Pro Urbe Sopron díjat adományozott Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata dr. Gömöri János régésznek, a Soproni Múzeum egykori munkatársának, december 14-én a Hűség Napján.
„A kitüntetett 1971-től a soproni műemléki ásatásokat, elsősorban a városfalak feltárását irányította, meghatározta a római kori Sopron, Scarbantia fórumának elhelyezkedését és feltárta az antik város úthálózatának egy részét. Kezdeményezte a Scarbantia Társaság megalapítását.” – hangzott el a díjkiosztón.
Gömöri János 1968-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett régész-történelem szakos diplomát. A Magyar Nemzeti Múzeum Sárospataki Rákóczi Múzeumában eltöltött két évet követően került Sopronba, ahol 2006-os nyugdíjba vonulásáig a Soproni Múzeum kutatójaként, a régészet és a soproni helytörténeti kutatás szolgálatában tevékenykedett. 1971-től a soproni műemléki ásatásokat, elsősorban a városfalak feltárását irányította, meghatározta a római kori Sopron, Scarbantia fórumának elhelyezkedését és feltárta az antik város úthálózatának egy részét. Kezdeményezte a Scarbantia Társaság megalapítását, 1980-ban megszervezte a Veszprémi Akadémiai
Bizottság lparrégészeti Munkabizottságát. Bölcsészdoktori és kandidátusi értekezéseit az avar kori és Árpád-kori vaskohászat témájában írta, mindemellett összeállította Magyarország iparrégészeti lelőhelykataszterét. Az általa vezetett feltárások helyén két kiállítóhely is létesült, a „Scarbantia Fóruma"; Sopronban és az „Őskohó Múzeum"; Somogyfajszon. Három évtizedes kohó-kutatásaiból
eredeti, kiemelt vasolvasztó kemencék is láthatók a Soproni Múzeum általa, l999-ben rendezett állandó régészeti kiállításán, a Fabriciusházban. Több, mint 200 magyar és idegen nyelvű szak- és tudományos ismeretterjesztő könyv és cikk szerzője.
A Soproni Múzeum minden munkatársa nevében, gratulálunk dr. Gömöri Jánosnak.