A Sopron örök! kiállítás animációs filmjéről mesélnek a készítők
Interjú Huszár Dániellel és Bognár Éva Katinkával
A Soproni Múzeum tisztelettel meghívja Önt
GRÓF BÁNFFY MIKLÓS
a polihisztor külügyminiszter című kiállításra.
A Soproni Múzeum NKA és a Magyar Géniusz Program által támogatott molinó-kiállítás Bánffy életébe enged bepillantást. A sajtó nyilvános bemutató - sokoldalú kultúrateremtő tevékenysége miatt - a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva 2024. január 19-én pénteken 10 órakor kerül megrendezésre.
Helyszín: Központi Bányászati Múzeum, Sopron, Templom u. 2.
Köszöntők:
Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója
Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere
Gróf Bánffy Miklós nehéz időszakban, 1921 áprilisától 1922 decemberéig állt a Magyar Királyi Külügyminisztérium élén. Minisztersége idején került sor az első és hosszú ideig egyetlen, ráadásul nagyhatalmi konszenzussal kialkudott magyar területi revízióra Sopronban és környékén: ő volt az ehhez kapcsolódó népszavazás előkészítő tárgyalásainak egyik résztvevője.
A sokoldalú arisztokrata Bánffy Miklós Kisbán Miklós néven szépíró, grafikus és illusztrátor is volt, de a tollforgatás és a képzőművészetek mellett a társművészetek terén, a színház világában is otthon volt. Az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsaként, díszlettervezőként és rendezőként is dolgozott.
Bánffy Miklósnak néhány éve köztéri szobrot állítottak Sopronban, ám személyét, a trianoni Magyarország első revíziós sikerének érdekében kifejtett munkáját, a diplomáciai tárgyalások során szerzett érdemeit, és a magyar művelődésben betöltött szerepét alig ismeri a közvélemény. A molinó kiállítás Bánffy Miklós életébe kíván betekintést nyújtani.
ℹ️ A tárlat 2024. február 29-ig ingyenesen megtekinthető.
#sopronimúzeum #sopron