Magazin

Hírek 2006-09-14

Örökségvédelmi nap Sopronban

Storno műteremről készült rézmetszet2006. szeptember 16-17-én 10-16 óráig a Kulturális Örökség Napjai keretében a Soproni Múzeum dolgozói is várják az érdeklődőket a Bécsi utca 25. alatt  található Storno Műterembe. A helyiség jelentőségét növeli, hogy Magyarországon az egyetlen érintetlenül maradt historizáló műterem, amelyet 1888-ban nyitott meg Storno Ferenc idősebb fiával, ifj. Storno Ferenccel. A terveket és a kivitelezést a család  német reneszánsz stíluban valósította meg.

Hírek 2006-09-04

A régészek a középpontban

Most a Scarbantiára jogosan büszke soproniak számára lehetőség nyílik, hogy  ne csak a városukban zajló kutatásokról, hanem tágabb hazájuk, Győr-Moson-Sopron megye régészeinek eredményeiről is értesülhessenek. Láthatják, hogy a Győrben és Sopronban is, az autósforgalmat sokszor nehezítő építkezések nemcsak  bosszankodásra adnak okot, hanem megannyi érték felderítésére is lehetőség nyílik. Sopronban a jelenlegi városháza építésekor került például elő Jupiter, Junó és Minerva szobra, mely egyik legfontosabb lelete Scarbantiának Capitoliumi Thrias néven. A megtekinthető anyagok városunk mellett Arrabona(Győr), Ad Flexum(Mosonmagyaróvár), Ménfőcsanak, Mursella, Sopronkőhida, Hegyeshalom helyszíneken zajlott ásatásokról származnak ill., az M1-es autópálya építésekor kerültek napvilágra. Várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a terem közepén felállított sírt (elsősorban az iskolások körében), mivel az üveglap alatt egy leány csontváza látható.

Hírek 2006-08-20

Szokatlan vállalkozás

A felvételeken az Argentínában élő kettős állampolgár(magyar-argentín) Leidemann Sylvia vezényel. A magyar zene megszerettetéséért sokat tevékenykedő karnagy, csemballóművész és zenepedagógus 2000-ben a Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériumának 'Pro Cultura Hungarica' kitüntetését vehette át. 1993-ban alapította a Coral Hungaria együttest, melynek feladatául a magyar zene megszerettetését jelölte meg. Tagjai magyarok, magyar származású argentínok ill. argentín zenészek, akik a magyar zene szépségeit akarják megismerni. Az összeállításban található gyűjtemény mellett elhangzik Johann Wohlmuth egyetlen ismert saját műve a Miserere. Az 1686-tól haláláig (1724) Sopronban tevékenykedő ember komponistaként, hangszerjavítóként, orgonistaként és tanárként meghatározó alakja volt a 17-18. század fordulójának a városban.

Tűztorony
Hírek 2006-08-07

Tűztorony

Hivatalos weboldal:www.tuztorony.sopron.huSopron, Fő tér

Hírek 2006-06-30

Múzeumok Éjszakája

2006. június 24-én a Soproni Múzeum is a szentiván-éji varázslat részévé vált. Este 8 órakor megnyílt a Stornó-ház kapuja és az érdeklődők egy különleges programon vehettek részt.